Irodalmi Szemle, 2001

2001/9 - Vályi István versei

Vályi István* versei

Cím nélkül

Szerelmes vagyok az éj sötétjébe,

megfeszülő bőröd álmos melegébe,

s szeretlek téged, mégha sokszor fájsz is

kínzó ajkaidon édes száz halál is,

mégis maradok még neked,

mint kicsi, színes kép,

száraz falevél,

mit magadhoz veszel

vagy elfújja a szél.

Mikor már csak a búskomor idő tiktakja zúg, altat.

A szürke füst nagy szeme ég belém.

Akkor gyere, s lökj a mélybe engem, felém.

Mosoly, vágy érintés,

gondolat,

nem sok,

kevés, tudod a tegnapból ennyi maradt.

Menni kéne, félsz?

Gyere velem, hagyd itt magad, látod?

A tegnapból ennyi maradt,