Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - MÉRLEG - Juhász Dósa János: Generációs futamok Kisvárdán
MÉRLEG hangú színésznővel próbálta megoldani, többnyire sikertelenül. Az előadás ugyan felmutatott egy-egy remek színészi játékot, mint Gál Tamás főorvosa vagy a túlságosan is intellektuálisra vett, de ezt nagyszerűen megoldó Bernáth Tamás Švejk-figurája, de a többiek inkább olcsó bohóctréfákkal mulattatták önmagukat, illetve a fogadókész nézőket. Mindenesetre Gágyor Péter az idén ismét lehetőséget kapott, s ezúttal is saját adaptációt készített Ľubomír Feldek Rózsaszín halál című darabja alapján. A darabot a szabadkai színház kérésére fordította le Soóky László, de mivel Gágyor se a darabbal, se a fordítással nem volt elégedett, Nánay Istvánnal közösen megpróbáltak saját változatot készíteni az Edith Piaf életéről szóló munkából, Az egyértelmű bukás után Gágyorék Feldek úgymond harmatgyenge művét szidalmazták, bár nem értem, hogy bérleten kívül miért kellett sztárrendezőt hívni egy szerintük minősíthetetlen mű bemutatására? Az előadást nézve inkább az volt az érzésem, hogy nem a műben kell keresni a hibát, sokkal inkább a színrevitelben. Az operettől annyira irtózó Gágyor szirupos operettecskét vitt színre harmatgyenge színészi alakításokkal körítve (ezek közé tartozik Benes Ildikó szereplése is). Végeredményben Gágyor Péter másodszor is alulmúlta önmagát, s mindkét évad messze leggyengébb előadását produkálta. Az idei zenés produkciót egy magyar musical, a Chaplin életéről írt Kölyök jelentette Mikó István szolid és mértéktartó rendezésében. Más kérdés, hogy operettet utoljára 1992-ben játszott a színház, holott igény ugyancsak lenne rá. Örömmel jelenthetem, hogy ismét van saját rendezője kies vidékünknek, aki első rendezésével robbantott. Czajlik József Peter Schaffer kommerszéből készített felejthetetlen előadást, amely jóval túlment Schafferen. Színház a színházban, ahol egy középszerű udvari zenész rádöbben, hogy zseni jár a kertek alatt. S ez a rádöbbenés tönkreteszi az egész életét. Czajlik több előadásra elegendő színházi elemet zsúfolt össze, de mindvégig szinte hibátlanul. Köszönhető ez a pontos dramaturgiai munkának (Peter Pavlec, Varga Emese), valamint Vincze Emőke, Öllé Erik és Mokos Attila játékának. Amíg Formán filmjét annak idején mérhetetlenül untam, itt csak nézek, mint a moziban. Kissé farasztja is a nézőt a rengeteg mozgás, a technikai trükkök, a többszörös befejezés. Olyan előadás, amit többször is meg kell nézni. Az előadás a kisvárdai fesztivál fődíját nyeri el, de különdíjat hoz Vincze Emőkének, s a produkciót meghívták a Divadelná Nitra fesztiválra is. S itt említsük meg Czajlik József Pozsonyban készített vizsgaelőadását, a Hozomány nélküli menyasszonyt is, amely szintén több nívós fesztivál díját is bezsebelte már. Czajlik a következő évadban Wedekind annak idején botrányok által kísért előadását, A tavasz ébredését rendezi. Mértanilag pontosan kiszámított, jéghideg előadás Telihay Péter Tartuffe című előadása. Ebben a világban nincsenek követendő hősök, hacsak Tartuffe nem az, aki az egyedüli az egész mezőnyben, aki vállalni is meri önmagát. A többiek sunyítanak, bár van, aki rajongani mer, mint Orgon, hogy aztán ő is belerúgjon az állásait feladó és vesztésre kényszerült Tartuffe-be. Az Amadeus és a Tartuffe két régen várt, pompás előadás, amelyeket a magyarországi szakma is „kénytelen jegyezni”. A leírtak alapján a színház jövőjét illetően a boldogságom mégsem határtalan. Sőt.
