Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - TALLÓZÓ - Halász Péter: Szükségünk van-e a hagyományra a harmadik évezredben?
TALLÓZÓ inkább, mint valaha, a hagyomány minden porszemecskéjére. Hogy tudja, mi vagyok, honnan jöttem.” Az elmondottakból következik, hogy ma a hagyomány egyik legfontosabb jelentősége a társadalom, a nemzet identitásában játszott szerepe. Utalnak erre a már idézett szerzők is. A svéd Erixon szerint a hagyomány tulajdonképpen társas gondolkodásmód, Csisztov szerint pedig kollektív emlékezet. Líraiabban fogalmazta meg Németh László: „A népek emlékezete a hagyomány. Egy nemzet válasza életkörülményeire. ” Vagyis: a hagyomány a földrajzi, társadalmi, politikai alkalmazkodás során nemzedékről nemzedékre adott és felhalmozódott ismeret, tapasztalat, emlékezet. Bizonyára nem véletlen, hogy az identitásukban oly erős skandináv országokban van egy külön tudomány, amely a hagyománnyal foglalkozik. Ez a folkminnesforskning, vagyis népemlékezet-kutatás. Milyen fontos lenne ez a mi nemzetünk számára, amelynek minden harmadik tagja ma a határainkon kívül él! Ez a kollektív emlékezet nyilvánvalóan szelektál. Befogadja azt, ami a közösség, a nemzet fennmaradása szempontjából fontos, és kiejti a lényegtelent, a haszontalant, a káoszt. A hagyománynak ezt a tulajdonságát ismerte fel Gunda Béla, amikor úgy fogalmaz, hogy a hagyomány nemcsak az ősiséget fejezi ki, hanem a nép, a közösség által befogadott, életformájába illesztett, nemzedékről nemzedékre adott jelenségek — és tegyük hozzá: tapasztalatok — fogalmát is. „A nagy népi kohó izzásában hagyományossá ötvöződik az új is”— írja. A nemzet emlékezete természetesen működhet jól is, rosszul is, miképpen veszélyt jelző, önfenntartási reflexeink is ki-kihagyhatnak. De ami „hagyománnyá ötvöződött” a népi emlékezet kohójában, az mind arra szolgál, hogy növelje a közösség, a nemzet vagy a népcsoport túlélésének esélyeit. CHonismeret; 2000. 6. szám) * Elhangzott 2000. július 13-án, Hajdúdorogon, a XIII. Önkéntes Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőtalálkozón
