Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - VISSZHANG - Fried István: Dionýz Ďurišin komparatisztikájának időszerűsége (esszé)
Dionýz Ďurišin komparatisztikájának időszerűsége irodalomról sem, amelyet pedig jól ismert. A másik, igen fontos szempont: a kapcsolatkutatásnak, a kontaktológiának helye és szerepe az irodalomtörténetben és a komparatisztikában. Dionýz Ďurišin elsősorban a XIX. század második fele orosz—szlovák érintkezéseinek változataiban volt otthonos. Ugyanakkor nem becsülte le, sem túl a kontaktológiát. Ennek a részdiszciplínának ugyanis megvan az a veszélye, hogy az irodalom- és fejlődéstörténetileg kevésbé jelentős adatok ellepik és elfedik az irodalmi folyamatban lényegesebbnek és esztétikailag/irodalmilag fontosabbnak bizonyult jelenségeket, s a kutatók az elsősorban kapcsolattörténetileg lényeges mozzanatokat túlhangsúlyozzák. Ugyanakkor minden egyes „nemzeti” irodalomnak megvan (nemcsak a világirodalmi, hanem) a regionális kontextusa. Aligha vitatható, hogy a szlovák irodalom „érintkezései” a cseh vagy a magyar irodalommal bizonyos korszakokban különös jelentőséggel rendelkeznek, de az is nehezen vitatható, hogy a „kontaktusokénak nem elsősorban mennyisége, hanem minősége, kortársi-hatástörténeti értékelése mondhat ki valami nagyon fontosat. Nem mellékesen: bár Ďurišin nem tudott magyarul, közvetítők és fordítások révén igyekezett figyelemmel kísérni a magyar kutatást, több magyar kutatóval igen jó munkatársi kapcsolatot alakított ki. Olyan tényekben nyilatkozott ez meg, mint: 1) A Dionýz Ďurišin által szerkesztett kiadványokban sűrűn szerepelt magyar közreműködő, s így lehetővé tette a magyar komparatisták számára nézeteik kifejtését — szlovák nyelven. 2) Dionýz Ďurišin viszont résztvevője volt az egy időben rendszeres szlovák—magyar irodalomtörténész-összejöveteleknek, ahol ő adta elő kutatásait, s ahol szembesült a többnyire igen pozitív magyar fogadtatással. 3) Dionýz Ďurišin tanulmányai (említett könyve mellett) több ízben jelentek meg magyarul a Helikon című folyóiratban, A komparatisztika kézikönyve című, szegedi kiadványban, könyvét több értő recenzió ismertette, magyar idézettsége igen jónak mondható. 4) Ezzel párhuzamosan ő is igyekezett idézni a magyar szakirodalmat, például Mi a világirodalom? (Čo je svetová literatúra?) című könyvében Babits Mihályra, Béládi Miklósra, Csanda Sándorra, Fábry Zoltánra, Fried Istvánra, Hankiss Jánosra, Klaniczay Tiborra, Koncsol Lászlóra, Mészáros Lászlóra, Sőtér Istvánra, Szeberényi Zoltánra, Szerb Antalra hivatkozik. Szóvá tehetnők a megnevezettek névsorának eklektikusságát, meg azt is, hogy részint szlovákra fordított írásokból von le következtetéseket, részint a közvetítők által megismert anyagra támaszkodik, mindenképpen el kell ismernünk Ďurišin tájékozódásának sokszínűségét, s ebben a magyar tényező szerepét. Ehelyt említendő, hogy Mikuláš Bakoš intézetvezetői és tudósi minőségében jól tudta, miféle előnyökkel járhat a szlovák irodalomtörténet jobb ismeretét tekintve a magyar vonatkozások, kapcsolatok, párhuzamok feltárása. O volt az, aki Rudolf Chmel jelentős kutatásait ösztönzőleg segítette, s az első szlovák— magyar irodalomtörténeti szimpózium létrehozásán munkálkodott. Ďurišin komparatisztikai rendszerét formálva ütközött bele egyfelől a szlovák—magyar meghatározottságokba, másfelől a kisebbségi, nemzetiségi irodalmaknak az összehasonlító irodalomkutatásban jórészt elhallgatott problémakörébe. S a
