Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - DÁVID TERÉZ KÖSZÖNTÉSE - Keszan Andrea versei (Dagály, Apály Kataklizma, Ébredés, A realitás terén, Magunk közt, Létrejöttem!, Csendélet II.)
Keszan Andrea versei belém marnak hogy el ne aludjak tisztán látok: mennyezetvilágítás fényében pompázó térséget kitöltő tükör előtt állok felém közeledsz nyakamra lehelt vallomásod fojtogat tekinteted lángja nyaldossa a vállamat tenger illatod fejen kólintott most már tudod miért vagyok olykor mikor közelségedet érzem kótyagos bőrödhöz tapadok mintha közös volna rajtad csüngök azóta meg kell adni a testnek amit kíván — a vágyunk ekképpen filozofál ritmusra mozogva behatolni a lelkek mélyére összeforrni eggyé válni még egyszer utoljára még mielőtt... csörrenés... Létrejöttem! „Erős vagyok tán, olyan mint a szikla, tán kemény ércből jött létre a testem?” (Jób könyve — idézet) felordítottam (levegőcsapódás a tüdőbe) az első fájdalmas vallomás tél vacogott az állakon megérkeztem fényruhába burkolt pőreség vasbölcsőben aranyágak alatt szemlélte az (ál)arcokat dorongra támaszkodva lépkedett perzsa szőnyeggel melengetett rögös utakon
