Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES MÉSZÖLY MIKLÓST - Mészöly Miklós: Levél a völgyből
Mészöly Miklós meglett volna a nélkülözhetetlen „aszimmetria’? Igaz viszont, hogy az új kutyát — mikor télen a dúvadaknak kitett méregbe beleevett s felpuffadt — az asszony két napig úgy kezelte s ápolta, hogy alig aludt közben. S hogy a kutya ne érezze magát egyedül, a nyakán tartotta a kezét — „fogtam a lelket benne” — mondja. S meg is gyógyult. Bobi különben sokkal látványosabban kedves állat, mint amilyen Zsoli volt; még akkor este én is megbarátkoztam vele. S ott is vacsoráztam náluk. Vacsora után elolvastuk az újságot, meghallgattuk a híreket a telepes rádión. S közben a nagy képes Bibliájukba is belelapoztam: még a hatvanas évekből való kassai kiadás. Nem én, az asszony kezdett el felolvasni belőle a hírek után, nem titkolt célzatossággal. S elsőnek ezt: „A népet pedig, mely benne vala, kihozatá; és némelyét fűrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemencén vitt által, és így cselekedék Dávid az Ammon fiának minden városával.” Pósáné bólogatva tette hozzá, hogy amíg ez végképp ki nem megy az emberek természetéből, nem is lesz nyugság. Ezután elbúcsúztam a két öregtől. Az a felajzottság azonban, ami egész este bennem volt, csak otthon, a tanyában oldódott fel. Munkához már fáradt voltam, de azért még egy jó órát ott ültem az írógép mellett. A pillék vadul ostromolták a petróleumlámpa üvegét. Miután sorba leperzselték a csápjaikat, odatelepedtek a lámpa rácsozott nyakára, onnét bámultak a túlzó fénybe, míg a hőség és a petróleumgőz végleg ki nem merítette őket. S számomra egyszerre a napnál is világosabb lett, hogy 1.-t, a darabom egyik központi alakját nem menthetem meg attól, hogy felakassza magát: ez fogja meghozni a szerkezet egyensúlyát, sőt a mondanivaló pozitív jellegét éppen ez hívja elő. S ez az „absztrakt” gyilkosság legalább annyira fellelkesített, mint amennyire megdöbbentett a hír, hogy Sümegi Vojtek megleste a sánta öregasszony urát, és a Szivárványos kútnál beleverte a szurdikba, de annyira, hogy alig élt, mikor rátaláltak; s még mindig bizonytalan, hogy életben marad-e. Följelentés viszont mégse lett a dologból (az öreg „úgy esett bele a szurdikba”, hajtogatja az asszony) — állítólag azért, mert tényleg rájuk lehetne bizonyítani valami komolyabb tolvajlást. Csakhogy ezt akkor még — a verekedésnél — Vojtek nem tudta, bevallotta nekem. És mégis mindez, az egész, valahogy logikus is. Csak nem tudom, miért. „A logikai törvények nem tartozhatnak további logikai törvények alá — olvasom. — A logikában nem mi fejezzük ki a jelek segítségével azt, amit akarunk, hanem a logikában a természetileg szükségszerű jelek természete nyilvánul meg: ha ismerjük egy adott nyelv logikai szintaxisát, akkor már a logika minden kijelentése adva van.” De mi a mi völgyünk — a Völgy nyelvének szintaxisa? A gyíkom holnap is ki fog ülni a rönkre, s úgy tesz, mintha a lényeget értené. De félő, hogy nem fog érthető szót szólni soha. Évekkel ezelőtt egy mesébe kezdtem, de csak a vázlatáig jutottam el: „Az Üveghegy aljában egy csecsemő fekszik, és nézi a napot... Az Üveghegy aljában egy vénséges vén asszony ül, és nézi a napot... Az Üveghegy aljában a nap tűzi a homokot...” Itt kell abbahagynom ezt a levelet is. Egy kis szünet következik a mesében.
