Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - Duba Gyula: Halódó parasztvilág (regényrészlet)
Duba Gyula Halódó parasztvilág (Részlet az író készülő regényéből) A Törökölésre jártunk fürödni azon a nyáron. Számomra fontos nyár volt, bizonyos értelemben az utolsó, szeptembertől tanulok majd L-ben a Magyar Királyi Állami Gimnáziumban. Beírattak a szüleim, itt hagyom a falut. Csak a szünetekre járok haza. Bakai Jóska, Dezsi, Dudás Ernő és én voltunk a fürdőzők. Néhány apró srác is volt velünk a felvégről. A nevükre már nem is emlékszem, mi nagyobbak voltunk, tízévesek. Dezsi a legerősebb, Bakai Jóska a legbátrabb, Dudás Ernő jámbor már akkor is, és még... igen, Pereszlényi Albert is velünk volt. Én kiszámíthatatlan lehettem, kicsi a bors, de erős alapon, igazából se hús, se hal. Leggyakrabban visszahúzódtam, keveset beszéltem, nehéz volt felingerelni, de ha bántottak, nagyon megharagudtam és nehezen bocsátottam meg. Néha harciassá váltam, váratlanul támadtam vagy védekezésre kényszerültem. Nem törődtünk a kicsikkel, ők ragaszkodtak hozzánk, mellettünk biztonságban érezték magukat. Nyápic kis pulyák, mi nemcsak nagyobbak, hanem sokkal erősebbek is vagyunk. Legnagyobb érték számunkra a testi erő, a fizikai teljesítmény. Messzire dobni a labdát, egymást felemelni vagy földre dönteni, birkózva legyőzni és két vállra fektetni, leggyorsabban futni és nagyokat ugrani, ilyen tulajdonságok jelentették a dolgok értelmét. Ellentéteinken összecsapva és megmérkőzve nem ütöttük meg egymást, csak birkóztunk, nemes győzelemre törekedtünk. Szabad volt a gáncs, a cseles fogás, de ütő- vagy szúróeszköz használatára nem gondoltunk. A diadalmas erőkifejtés eszköze a kéz, a láb, a test s az izmok... Botja és bicskája mindenkinek van közülünk. A fürdéshez azonban ezeket nem hordtuk magunkkal, csak a szőlőkben való kalandozások idején és a vizek környékén kóborolva. Az erdőbe még nem jártunk, féltünk a rengetegtől. Azon az éven hosszú és forró volt a nyár. Hajnalban tiszta kék égre emelkedett a nap, és késő délután hasonlóan felhőtlen, szürkeségbe menő boltozatról csúszott alá narancsszínű, majd bíborvörös lángözönbe merülve. Az a nyár egy életre belém égette melegét... Északról jön a Perec-patak, keresztülfolyik a Malom turbináján és őrli a falu gabonáját, majd jóval alább átfolyik az öreg gerendahíd alatt. Jólelkűen kiszélesedik, ellustul és sekély lesz, mintha jó szándékúan felkínálná vizét az asszonyoknak a mosáshoz, nekünk gyerekeknek a fürdőzéshez Úszni még nem tudunk, lejjebb, a Három Fűzfához nem is merészkedünk. Veszélyes ott a Perec. A vén fáknál ismét összeszűkül a medre, tucat méternyi szakaszon keskeny marad, aztán sásos-nádas mederrészt alakít ki magának és újból kiszélesedik. A fáknál a keskeny mederrészen azonban nem gyorsul fel a víz
