Irodalmi Szemle, 2001

2001/1-2 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES MÉSZÖLY MIKLÓST - Mészöly Miklós: Levél a völgyből

Levél a völgyből

óriáskígyók, spirálba csavarodva igyekezett a spirál közepébe szorítani támadóit. Végül egy nagy szárnyas hangya elragadta tőlük a zsákmányt. Valamivel megbéníthatta a kukacot, mert ezután már alig mozdult. Ekkor viszont én követtem el hibát: késheggyel továbbpöccintettem az avart, ami alá besodródtak, de valahogy megsérthettem a hangyát, mert mint a pörgettyű, forogni kezdett maga körül, a megszűnt külvilág középpontjában. A kukacra meg ugyanakkor rátalált egy vöröshangya, és azonnal vonszolni kezdte. Hamarosan egy másik hangya is felbukkant; s ezt még elfogadta segítőtársnak az első, de attól kezdve jöhetett bármilyen törzsbeli, mind megtorpantak melléjük érve, s hirtelen továbbsiettek.

Valami jeladás történt közöttük? Mi volt ez? Véletlen? S mi a valószínűsége? A jelenség ellentmondani látszik a faji viselkedésnek.

Wittgenstein arra szavaz, hogy „a dolgoknak nincs a priori rendjük”. „Mindaz, amit leírhatunk, másképp is lehetne.” „Egy esemény bekövetkezik vagy nem következik be; itt nincs küzépút.” Vagy az emberi minőség-rend világra kiélezve: „Az akaratszabadság abban áll, hogy nem tudhatjuk most a jövőbeli eseményeket.”

A két hangya, mintegy hatméternyi úton, egyedül vonszolta a kukacot, visszautasítva minden segítséget; s a hatméternyi földrész hangyatársadalma ezt a „rendellenességet” — aszimmetriát? — fegyelmezetten tudomásul vette: hagyták, hogy ketten cipeljék be a kukacot egy lyukba. Míg figyeltem az erőlködésüket, titokban vártam azért, hogy vajon megcáfolódik-e a kivétel — mert úgy megnyugtatóbb. „Az indukció folyamata abban áll, hogy feltételezzük a legegyszerűbb tövényt, amely tapasztalatunkkal összhangba hozható. E folyamatnak azonban nem logikai, hanem csakis pszichológiai alapja van. Világos, hogy semmi alapja sincs azt hinni: a valóságban a legegyszerűbb eset fog előfordulni” — írja Wittgenstein.

De hát hol a logika, a végleges, ami nem csupán kiolvasható elv, hanem válasz is; miben van; s mi az, ami a kivételek mögé sáncolja magát? „Mi nem gondolhatunk el semmi alogikusat, mert ebben az esetben alogikusan kellene gondolkoznunk.” És ha mi nem, akkor kicsoda? „Valamikor azt mondták, hogy isten bármit megteremthet, csak azt nem, ami a logika törvényeinek ellentmondana. Valójában egy alogikus világról nem tudnánk elmondani, milyen is az. ’’így hát nem marad egyéb, mint a belátás, hogy „a dolgok állását csak leírni lehet, nem pedig megnevezni’?

A hangyákat leírni és újra leírni.

És egyre általánosabban leírni?

Este vacsorára hívnak a szomszédos völgybe, s ott elmesélem apró kis megfigyeléseimet. Jót derülnek rajtam, a természetben élő emberek barátságos fölényével; hiszen én csak kirándulok az ő mindentudásuk világába. S az ő megfigyeléseik mellett nemcsak eltörpülnek az enyéim, de a választ se követelik olyan vehemensen: a gazdagság válasszá lép elő.

Mikor elbúcsúzom vendéglátóimtól, kapok tőlük ajándékba egy füzér fokhagymát, s biztatnak, hogy éljek vele rendszeresen, a fokhagyma „tömjénfüst a Kaszásnak” — s még egy zacskó sztrichnines kukoricát is kezembe nyom az asszony, amikor megtudja, hogy macska nélkül vagyok. „Ez meg Kaszás az