Irodalmi Szemle, 2001
2001/6 - KONCSOL LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE - Juraj Kuniak—Juraj Cech: Magánskanzen (novella)
Juraj Kuniak — Juraj Čech Szégyellős Zsuzsa ura megszakította a csendet: „A nyelv a legkisebb testrész, mégis ő rakoncátlankodik a legjobban!” „Igaz, ha viszket a nyelved, abból nem lesz semmi jó,” szólt az öreg Rázga, és hozzátette: „De miért?” „Hát a nyelvem, pofamester, mint a mosogatórongy!”, könnyebbült meg Szégyellős Zsuzsa ura. „Ne mondd, az enyém is!”, sejtette meg az összefüggéseket az öreg Rázga, és izgatottan folytatta: „Nem mondom, néha a nyelvet is meg kell legeltetni, de ami sok, az sok. Ki hallgassa azt? Az udvaron a csibék, a konyhában ő, fuj!”, köpött a porba. „Nem tudom, mi jött rá,” kapcsolódott be Szégyellős Zsuzsa ura, „de úgy jött, mint a fúria. Mondom neki, tartsd a szád, spórolj azzal a nyelvvel, csak egy van, de ő semmi, így inkább eljöttem.” „Csak úgy fecsegett”, mondta csendesebben az öreg Rázga, aztán még csendesebben konstatálta: „Azoknak a nőknek ott kellett lenniük.” Szégyellős Zsuzsa ura zavarba jött, és közelebb húzódott: „Szomszéd, hát férfiak vagyunk, no, mi izgatta fel őket annyira?” „Nos”, nyelt egyet az öreg Rázga, „én azt gondolom, mondjuk meg őszintén, nem vadkörte ez, amit darazsak csipdesnek.” „Úgy van!”, felelte Szégyellős Zsuzsa ura. Elhallgattak egy időre, és dohánymámorban képzelte mindenki a magáét. El is képzelték, egy következő pipát is elszívtak, és még mindig semmi. Egy lélek sem. És ők egyre idegesebbek. Szégyellős Zsuzsa ura felháborodott: „Nem tudom, a te asszonyod hogyan, de az enyém telebeszélte vele a fejemet.” „Az enyém? Egy fél garas érzésért el nem hallgatott volna!” „A rossz nyelv mindenen csámcsog! És hogyan mondta a tied?” „Hogyan, hogyan, hát szlovákul, ha nem tudna szlovákul, csaholni kellene neki!” Most már mindketten felemelték a hangjukat. „Az enyém csak három nyelvet tud, suttogni, hangosan és kiabálni, de ezt a harmadikat tudja a legjobban! Ha a kecskének hosszabb farka lenne, mindenkinek kiverné vele a szemét!” „Hogy szoknya se volt rajta”, elmélkedett később megállva minden szó után. „Babilon tornya! Ez angyal lehetett, kész angyal, csak meghajolni előtte!” „Csak meglátni!”, fészkelődött az öreg Rázga, a pipát a fogai közé fogta, és a szája sarkából így szólt: „Lehet, hogy több is van belőlük.” „Kiből?” „Ezekből az angyalokból. Azt hallottam, de a kezemet nem teszem tűzbe érte, hogy ez divatba jön.” „Mi jön divatba?” „így öltözni,”
