Irodalmi Szemle, 2001
2001/6 - KONCSOL LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE - Kalász István: Stolz sírni tanul (novella)
Kalász István tértek be, és mert Olegnek semmi pénze nem volt (a Stolztól kapott összeget nem említette), az író rendelt. Vodkát mindkettőjüknek. Aztán hallgattak. Stolz külön erkölcsi törvények szerint élt. Ez az erkölcsi kódex bizonyosan pontokban roppant szigorú volt. Bizonyos pontokban, amelyekkel szemben az általános erkölcs közömbösen viseltetett, vasfegyelmet követelt. És nagyvonalúan bánt az általános erkölcs fundamentumát képező dolgokkal. És annak ellenére, hogy ezt a dolgot nem Stolz találta ki, környezete nem mutatott megértést elve iránt. Stolz író volt. Kedvenc mondása volt például a következő: Az emberek többsége az irodalmat az út elején látja, én az út végén. És e szerint az elv szerint viselkedett. Azaz: úgy döntött, hogy mostantól ezt az egészet puszta irodalmi kalandnak tekinti..., és így nem köti semmilyen felelősség. Telefonált tehát a nagybácsinak, Clairt kérte, majd jeges hangon válaszolt annak aggódó kérdéseire (Semmi bajom, ebben és ebben a kocsmában vagyok...), aztán letette a kagylót. Clair húsz perc múlva megérkezett. Stolz nagy megelégedéssel vette tudomásul, hogy szeme kisírtan vöröslött. Féltett, gondolta elégedetten, aggódott értem. Azaz: így néz ki egy nő, ki szeret! Clair nem lepődött meg, hogy Stolz asztalánál Oleget is ott találta; a lány mindent tudott. A nagybácsi persze nem tudta tartani a száját. A vénemberek mindig fecsegnek, gondolta Stolz, és elégedetten gondolt arra, hogy még hosszú évek választják el az öregségtől. Képes voltál ilyet tenni... értem, suttogta Clair, és átölelte Stolzot, majd gyöngéden megcsókolta. Miután az író kibontakozott Clair öleléséből, feltárta a titkot Oleg előtt, aki komoly arccal hallgatta végig a történetet, aztán nehézkes mozdulattal felállt, és... Stolz egy keskeny kórházi ágyon ébredt fel azzal az érzéssel, hogy új életet kell kezdenie. Új életet, mely mentes minden hazugságtól, irigységtől, gyávaságtól. Az ágy végén Clair ült és mosolygott. Jól vagy, kérdezte, és Stolz bólintott. Lassan, óvatosan, mert nagy fájdalommal járt a mozdulat. Oleg üdvözöl, hallotta valamivel később. Már nem haragszik. Micsoda, kérdezte Stolz elkínzottan. A mennyezeten légy ült, és az író gondolatban felállt az ágyról, aztán lassan lebegve felemelkedett a magasba, és egyetlen csapással megölte a dögöt. Aztán csak feküdt, feküdt lehunyt szemmel. Amikor (hosszú percek múltán) újra felnyitotta szemét, a légy még mindig ott ült fölötte, örült ennek, majd amikor Clair fölé hajolt, és halkan azt suttogta, hogy este találkozik Oleggel, mert az igazi férfivel..., ujjait gyöngéden szemgolyójára helyezve, azt mondta: Ne haragudj. Aztán Clair elment, és az író egyedül maradt a sötét kórteremben. Aztán hirtelen elsírta magát. Gyerekkorom óta nem sírtam, jutott eszébe. Aztán úgy érezte, hogy hirtelen lebegni kezd. Aztán arra gondolt, hogy újra kell kezdenie a dolgokat... Aztán figyelni kezdett a folyosóról beszűrődő zajokra. * Kalász István (1959) Stuttgartiban él, eddig több kötete jelent meg. Folyamatosan publikál a magyarországi folyóiratokban
