Irodalmi Szemle, 2001

2001/5 - NYELV ÉS ÉLET - Bereck Annamária: Szempontok és adalékok a bilingvizmus, a barbarizmus és a makarónistílus megnyilvánulásaihoz a szlovákiai magyar lírában (tanulmány)

Nyelv és élet

konkrét földrajzi tere, másrészt a „provedu életterébe” belehelyezett katona/költő és egyúttal nemzetiségi ember sorsélménye rajzolódik meg.

A Vydrica 5-24 című versnek különös hangzású címéről egy későbbi, Tóth László által készített interjújában25 a költő így nyilatkozott: „Tíz-egynéhány évvel ezelőtt pontosan ott laktam — egy omladozó bérházban —, ahol most az új Duna-híd északi tartópillérei állnak. Utcánkat Vydricának hívták, s ez a Vydrica - sötét kapualjaival, csapszékeivel, örömlányaival - olyan meghatározó élményem lett, hogy verset is írtam róla. Mikor a vers kötetben is megjelent, sokan nekem támadtak: még annyit sem tudsz, hogy a Vydrica magyarul Vödnc Akkor is- tudtam, most is tudom. Csakhogy a Vödric nem azonos az én Vydricámmal. Pontosan úgy, ahogy a szlovák »stolička* vagy a francia »chaise* nem idézi föl gyermekkorom székeit (ahhoz anyanyelvem szék szava szükségeltetik), éppen úgy a Vödric szóra sem gyúlnak ki bennem az én Vydricaként megélt utcám gázlámpái. Márpedig köztudott, hogy a verset szavakból csinálják. S Pozsony talán éppen azért nem él irodalmunkban, mert azon a nyelven akarjuk beszéltetni, amely csak első szülőföldünk szájából hiteles, s nem látjuk, hogy az esztétikai hitel érdekében meg kell keresnünk magunkban azokat a szavakat, amelyeket e második szülőföldünk adott a szánkba!'2^ (kiemelés tőlem)

A harmadik, a már említett és fentebb is idézett verset, a Szülőföldtől a szülőföldig címűt Koncsol László az első valóban tudatos szlovákiai magyar versnek nevezte, főként szlovák nyelvű intarziája miatt, „hiszen a magyar és szlovák szövegrészt csak a két nyelven beszélő ember olvashatja és értheti meg kongeniálisan, úgy, ahogyan a verset olvasni és érteni kell, zenéjét, társadalmi hátterét, lelki és kulturális közegét és felhangjait is érzékelve. Ez a kétnyelvűség fokozza a vers hermetizmusát, másfelől azonban a rokon közép-európai anyagok (Meštrovič és Rúfus) bevonásával a saját vallomás tágabb érvényét is jelzi”.27

Tőzsér Árpád Milan Rúfus szlovák költő Okno című versének kilenc sorát építi be versének utolsó szakaszába. Koncsol szerint ez a kettősnyelvűség, vagy keveréknyelvűség adja a vers karakterisztikumát. A költő egy szlovák nyelvű költőtárs versének idézésével mintegy „kitágítja a versvilága határát: kilép a magyar nyelvből, s ezzel egy másik kultúra, nép, nemzet létfájdalmát, létértelmezését nemcsak elfogadja, hanem saját kérdéseire is ott nyer választ”.28

Azáltal, hogy a horvát szobrász és a szlovák költőtárs is beépülnek a költeménybe, a szülőföld tere, a szlovákiai magyar létezés köre kibővül, egy újabb kör rajzolódik ki, Közép-Európáé, a bibliai Jób alakjának megidézése pedig még tovább tágítja a költemény terét és a mitikus időbe, az egyetemességbe emeli a regionális problematikát.29

Az író tehát-jegy másik kultúra vívmányait is befogadja saját költői világképébe. Ebben az esetben az író és az értő olvasó is egyszerre két irodalmat érezhet magáénak. Ez az a jelenség, melyet Rudolf Chmeli Anton Popovičcsal folytatott vita eredményeképpen biliterárnosť-mk nevezett el. Ennek a kifejezésnek a magyarban a kettős irodalmiság felel meg.

Egy adott nyelvi kódból, nyelvrendszerből való kilépés, a nyelvi határok átjárhatósága a zárt világok közötti érintkezés élményét nyújthatja, világok