Irodalmi Szemle, 2001

2001/5 - Márai Sándor: Kisebbségi irodalom (publicisztika)

Márai Sándor a kisebbségi irodalomról

érdeklődési fokában, mint az átlag itthoni magyar irodalom. Amíg mi azon vitatkozunk, hogy ki közülünk az igaz magyar, addig ők, szegények, kiknek ezt a problémát a nagy fordulat első öntudatával el kellett magukban intézniök, valahogy úgy, ahogy egy hajórakomány kínai letelepítve a San Franciscó-i kikötőben nem vitatkozhat többé azon, hogy ki közülük a százpercentes kínai, hanem feltétlenül kínai lesz rögtön mind az őket bekebelező idegen fajtával szemben, a kisebbségi öntudaton túl, mely automatikusan következett be, új és izgalmasabb behatásokra kellett magukban választ találniok. E technikai világban, rádió-argotban szólva, amíg mi itten a helyi leadó nagyon erős zajától és lokális koncertjétől csak zavarosan hallottuk a külföldi leadok nagy hullámait az esztendőkben, addig ők, ott a „vidéken” közvetlenebbül „fogták” Európa nagy állomásait. Amíg tehát nálunk az irodalom politikai értelemben szakadt jobb- és baloldalra (ami az írói produkció valeurjére mélyebb értelemben közömbös, mert a konzervatív zsenit, ha van s ha lenne, jobban megbecsülöm, mint a haladó és forradalmi kontárt!), az náluk mélyebb, intellektuálisabb kettészakadás volt: maradt egy csoport, mely a lélek kristálydetektornál finomabb és titokzatosabb felvevőjével csak a budapesti leadót iparkodott hallgatni a tíz esztendőben s zengeni tovább, s egy másik, mely lelke sugárkörét beállította az európai koncert hullámaira. Ha tehát kettészakadt „kisebségi irodalomról” beszélünk, nem szabad elfelejteni, hogy ez a megnyilatkozásaiban gyér, formájában s főként ellenőrzésében néha primitív szlovenszkói magyar irodalom más értelemben szakadt ketté, mint a mai odahazai magyar irodalom. Bármily sajátosan hangzik, ez át nem értékelt s kevéssé megtűrt szlovenszkói magyar irodalom európaibb beállítottságú ma, mint az átlagos magyar irodalom, melynek vannak európai lelkű és értékű zsenijei, és átlagos európai beállítottsága nincsen. Igaz, hogy a szlovenszkói irodalomnak, e pillanatban legalább, éppen a nagy szólistáit nem hallottuk eddig — csak a programot ismerjük, mely föltétlenül európai.

Ami a kisebbségi irodalmon, s annak kétféleségén segíthet, s amire szüksége van, ugyanaz, ami nélkül a mi irodalmunk általánosságban sorvad és sekélyesedik: a tiszta és becsületes irodalmi kritika Minden más mesterkedés fölösleges és káros. Az a kritika, mely nem tisztel mást, csak a mű irodalmi erejét E kritika nélkül, melynek határokon innen és túl a magyar irodalom egyformán szűkében van, minden gizgazba nő és összeloncosodik — nemcsak az új, de az az évjárat is, melynek hiteléből eddig az európai kritika előtt eléldegéltünk

(Prágai Magyar Hírlap 1930. február 28., vasárnap)

JEGYZETEK

1 Simándy Pál: A szlovenszkói magyar irodalom tíz éve. Nyugat 1930. I. 35—37.

2 Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. Fond 145. A Lírai antológiában található Márai-önvallomást újraközöltem: Márai Sándor titkai nyomában. Salgótarján 1993. 61.

3 Zalabai Zsigmond: „Történelmi lecke fiúknak”. Irodalmi Szemle 2001/1—2. 82—85.

4 A két h'áború közötti csehszlovákiai magyar irodalomról Kemény Gábor, Turczel Lajos, Csanda Sándor, Fónod Zoltán, Filep Tamás Gusztáv írtak, hogy csak néhány fontos nevet említsek. Problematikusabb a csehszlovákiai magyar irodalom (ön)meghatározásának, fogalmi tartalmának elemzése. Jó darabig a politika szabta meg az irányvonalat, a legutóbbi időben