Irodalmi Szemle, 2001

2001/5 - Gion Nándor: Kevesebb, mint három perc (elbeszélés)

Gion Nándor

tődtem. Ismer egy Márún Mikháil nevű szíriai üzletembert? Ő fordítva, Mikháil Márúnként szokott bemutatkozni.

— Hallottam róla — mondta az öreg kínai, és már nem mosolygott.

— Egy órával ezelőtt felhívott telefonon. Kellemetlen torokhangon beszélt.

— Ki kellett volna húznia a telefonzsinórt a falból.

— Szándékomban állt, de megfeledkeztem róla, örök életemben szórakozott és feledékeny voltam. Az esernyőimet is folyton elhagyom. Szóval ki ez a Márún Mikháil?

Ming előbb megszemlélte a szökőkutat, végignézett a sétálóutcán, majd meglepő egyenességgel válaszolt.

— Pöffeszkedő sivatagi patkány. Komoly üzletemberek nem állnak vele szóba.

— Én sajnos nem vagyok komoly üzletember — mondtam bosszúsan. — Találkozót beszéltünk meg.

— Mondja le.

— Nem tehetem. Megígértem. És én szavatartó ember vagyok. Ha egyszer megígérek valamit... Szóval büszke vagyok arra, hogy mindig állom a szavamat. Lehet, hogy ezért nem lett belőlem komoly üzletember?

A bölcs öreg kínai erre már semmit se válaszolt, mélybarna szemekkel nézett rám, szemeiben őszinte szánalmat véltem felfedezni.

Mégis elmentem a Lesz Vigaszba. A sörözőben sokkal nagyobb volt a nyüzsgés, mint napközben, itt nyilván sötétedés után kezdődik az igazi élet Fiatal fiúk és lányok hangoskodtak az asztaloknál, nevetve járkáltak ki-be az ajtón, szemlátomást jól érezték magukat, és az állítólagos ötvenhatos gyerekek is megszaporodtak, nyolcán ültek törzsasztaluknál Leültem hozzájuk kilencediknek

Egyáltalán nem lepődtek meg, sőt az volt az érzésem, hogy vártak rám, holott eredetileg nem akartam eljönni, Márún Mikháil telefonhívásakor döntöttem másképpen.

— Tehát még mindig kételkedik — állapította meg szinte bánatosan Lékó János. — Pedig én a tiszta igazságot meséltem el magának.

— Szeretek mindenről megbizonyosodni — mondtam. — Utálom a bizonytalanságot. A bizonytalanság rongálja az idegeimet, és olyankor nyugtalan lélekkel alszom.

Lékó János megértően bólogatott, és mintha elérzékenyült volna egy kicsit.

— Élénk gyerekek voltunk — mondta. — Sokkal élénkebbek, mint ezek a fiatalok itt körülöttünk. És átéltünk néhány szép napot, csakhogy akkoriban kevés volt a benzin és az üres sörösüveg. A szép napok elmúltak, minket meg begyűjtöttek, és különféle javító-nevelő intézetekbe raktak bennünket. Hosszú évekig javítgattak valamennyiünket, és igen gyötrelmes nevelési módszereket alkalmaztak. Megfizettünk a szép napokért, elhiheti.

— Ezt elhiszem.

— Később sem kényeztettek bennünket. Én vittem legtöbbre valamennyiünk közül. Postádként mentem nyugdíjba az Északi Járműjavítóból. A többiek főleg segédmunkásként csákányoztak, a szerencsésebbek legfeljebb a bakter- ségig jutottak. Az efféle munkákban megráncosodik az ember bőre, koszos lesz a ruhája.