Irodalmi Szemle, 2001

2001/5 - Gion Nándor: Kevesebb, mint három perc (elbeszélés)

Gion Nándor

forintot. Dominika besietett a szállodába, pár perc múlva már jött is vissza egy szobakulccsal, amelynek karikáján alma nagyságú fagömb lógott.

— A 8-as szoba a tiéd — mondta Barbarának. — Holnap délig ki van fizetve. Mehetünk

És mentünk szorosan — hármasban. A Ligeti Lugas előcsarnokában egy kevésbé gyanakvó fiatal portás figyelt bennünket, kicsit elképedt, amikor meglátta rozzant vendégét, de nem szólt semmit.

Becipeltük Márún Barbarát a 8-as szobába, leültettük az ágyra. Az ágyon kívül volt ott még egy éjjeliszekrény, egy mosdókagyló és néhány kampósszög a falba verve, praktikus ruhaakasztóként.

Dominika is leült az ágyra, gyöngéden abajgatta az elfáradt asszonyt.

— Itt kipihenheted magad — mondta neki kedvesen. — Azután tiszta fejjel majd eldöntőd, hogy mit csinálsz a továbbiakban.

— A taxit én fizetem — mondta Barbara. — Tízezer elég lesz?

— Elég lesz.

Átadott tízezer forintot, Dominika pedig megkérdezte tőle:

— Hol lakik az édesanyád?

— Oda sem mehetek többé — mondta Barbara. — Mikháil egyből rám találna, és megint komiszul bánna velem.

— Édesanyád aggódni fog miattad — győzködte Dominika. — Legalább a telefonszámát mondd meg. Felhívom, és megnyugtatom, hogy jól vagy.

A telefonszámot hajlandó volt elárulni, Dominika előkapott egy kis noteszt, felírta a számot, ezután egy másik lapra felírt egy másik számot, ezt a lapot kitépte, és az éjjeliszekrényre tette.

— Ha véletlenül bajba kerülnél, ezen a számon felhívhatsz bennünket.

— Köszönöm — mondta Barbara.

Dominika felállt, elégedettnek látszott. Szeretett önzetlenül jótékonykodni.

— Most elmegyünk — mondta. — Zárd be utánunk az ajtót, és ne engedj be senkit. Rosszindulatú emberek is járkálhatnak errefelé.

— Az aranyakat is ajánlatos lenne leszerelni és kevésbé feltűnő helyen tárolni — javasoltam.

— Köszönöm — mondta még egyszer Barbara.

Felállt, imbolygott kicsit, de nem esett el. Bezárta mögöttünk az ajtót, az öklömnyi fagömb nagyot koppant belülről.

Dominika a folyosón árulta el nekem, hogy az én telefonszámomat hagyta az éjjeliszekrényen.

— Ez igazán kedves magától — mondtam rosszkedvűen. — Eddig is módfelett élveztem a szerelmetes liba dajkálását. A jövőben is minden bizonnyal örömet lelnék benne. De előfordulhat, hogy kihúzom a telefonzsinórt a falból, mihelyt hazaérek. Ha el nem felejtem.

— Nekem nincs telefonom — mentegetőzött Dominika. — Ming megígérte, hogy hamarosan bevezetteti. Ő kicsit körülményesen intézi a dolgait, de hát kénytelen vagyok eltűrni, maga is jól tudja, az ő lakásában lakom.

— Nagyon jól tudom. Mára azonban elegem van a komiszkodó arab és a körülményeskedő kínai üzletemberekből. Emellett még éhes is vagyok.

— A Lesz Vigaszban kitűnő pacalpörköltet készítenek. Szereti?