Irodalmi Szemle, 2001

2001/4 - HAGYOMÁNY - Csáky Károly: Petőfi és Selmecbánya (tanulmány)

Csáky Károly

valószínűleg azonos az Érdemkönyvből kitépett (VII. kötet. 19. lap. 15. sz.) A KÖLTŐ KESERVE című verssel, melyet oda Petőfi saját kezűleg különben sem írhatott be, hisz a vers felolvasásakor már nem volt ott. A kutatóktól úgy tudjuk, hogy „Nagy a valószínűsége annak, hogy a kétféle címen egyazon költemény értendő”. Közülük a Bú lehetett a régibb változat.40

A KEGYETLEN A VÉGZET... kezdetű sorokat Petrovich Sándor 1839. jan. 19-én írta Szeberényi Lajos emlékkönyvébe Selmecbányán. Az egykori barátság ékes bizonyítékai ezek: „Kegyetlen a végzet; nem hagy sok időig örülni / Minket együttlétünk édeni napjainak. / Ámde az a földnek bármely részére ragadhat, / Érted ezen kebel ég, s lészen örökre hived.” Szeberényi Lajosról (1820—1875) eddig is több szó esett már, s még visszatérünk hozzá. Ő a gimnázium után teológiát és jogot tanult. Költőként és szakíróként is ismert; publicisztikai, írói és fordítói munkásságával tulajdonképpen a szlovák—magyar kulturális közeledés egyik előfutára volt. 186l-ben Néhány év Petőfi életéből címmel Szegeden könyvet is megjelentetett barátjáról. Sok pontos forrásadatot közölt, de nem rettent el a ferdítésektől sem. Ténykedésének, munkásságának megítélése, a Petőfi—Szeberényi-barátság alakulásának elemzése nem e dolgozat feladata. Ezt egyébként már többen is megkísérelték. Most a Petőfi-művek kritikai kiadásához írt jegyzetek néhány sorát idézzük: „Hogy Petőfi eltávozása előtt Szeberényi Lajostól búcsúzott el versben, az akkori viszonyok ismeretében természetes: Szeberényi akkor Selmecen afféle diákvezér, nagy tekintélye van, s megnyeri Petőfi rokonszenvét is. Ha némileg szépítve s egyoldalúan is, Szeberényi az igazságot mondja: »Én Petőfivel Selmecen léte első napjaiban azonnal megismerkedésem s (...) ismeretségünk nemsokára legőszintébb, legtisztább barátsággá fejlődött. Szegény fiúk voltunk mindketten, a magyar nyelvet és irodalmat szerettük mindketten, a magyar társaságban — melyben egyébiránt akkor P. irántam, mint a társulat elnöke iránt, különös tisztelettel viseltetett — együtt munkálkodtunk (...), nem volt nap, hogy vagy nála, vagy — többnyire — nálam ne találkoztunk volna. Együtt olvastunk, együtt tevénk észrevételeket az olvasottak fölött, (...) sokszor együtt dolgoztunk; munkáit részint mielőtt végezte volna, részint mint készeket, velem közié, véleményemet kérte irántok stb.* E tekintetben Szeberényi nem szépít; Petőfi valóban még később is megküldi neki több versét s »észrevételeit* kéri. Szeberényi azonban lassanként bizonyos fennsőbb- séges, pártfogói modort vesz fel, amit Petőfi később vissza is utasít.” Az elhidegülés 1845-ben már ellenségeskedéssé válik, jórészt Szeberényi hibájából. Bár 1848-ban Szeberényi újra közeledne Petőfihez, de ő már nem mutatja jelét a viszontközeledésnek.41

Már idéztük Szeberényi Lászlót, Lajos unokáját, aki ugyancsak büszke volt a szóban forgó kapcsolatra és nagyapjára, mert, mint írja: „Már a szabadságharc alatt buzgón forgatta tollát Kossuth érdekében, s a nagy nemzeti gyász beköszöntével majdnem tragikus végű fogságot szenvedett egy éles cikkéért.'’42

Szerzőnk megemlíti továbbá, hogy Szeberényi Lajos Petőfinek négy levelét őrizte; ezek közül egyet még ő is látott: „Fakó, elsárgult papír; lúdtollal írt finom karcsú betűk. Olyan szép tiszták ezek, mint írójuk lelke...” Az emlegetett négy