Irodalmi Szemle, 2001

2001/4 - HAGYOMÁNY - Csáky Károly: Petőfi és Selmecbánya (tanulmány)

Petőfi és Selmecbánya

Magyar-Társaság, most már Petőfi kör előtt mindig a legnevezeteseb fog lenni, ekkor volt tagja a körnek hazánk halhatatlan költője, ekkor volt tagja a körnek a világirodalom kimagasló alakja, ekkor volt tagja Petőfi Sándor. Mint elsőéves ékesszóló iratkozott be a körbe, midőn az aszódi algymnáziumot bevégezve tanulmányainak folytatására a selmeczi lyceumba jött. Petrovich már ekkor is készített apróbb próbákat és azokat megmutatta jó barátjának Szeberényi Lajosnak, a ki ekkor a kör elnöke volt. Szeberényi buzdította őt a munkálkodásra, ő beszélte rá, hogy lépjen fel a körben. Nagy költőnk oct. 31-én lépett fel először, a mikor is »nem szavalta dicséret nélkül a Csák czímű munkát, melyet valóban meg is érdemelt«. Nov. 7-én »a hűtelenhez irányzott elme szüleményét olvasta fel Petrovich Sándor, mely felül bírálója (Szeberényi Lajos) egykét észrevételt közölvén, azt helyesnek tartá és érdemesnek emlékkönyvünkbe való beírásra«. Ez a bírálat fűzte össze szorosabban a két ifjút; és mily játéka a sorsnak! bírálat, kemény bírálat taszította egymástól e két keblet. Petőfi ugyanis nem szerette a kemény bírálatot, Szeberényi Lajos pedig szigorúan megrótta őt a későbbi időben »parasztságáért«. Akkor az írók ugyanis csak a classicus formában szellemben írt műveket tekintették jónak, de nem a népieseket. Petrovich jan. 9-én jeles szavalatával nyitotta meg a kört és ugyan ekkor mint Reguli Pál bírálója is szerepelt. Utoljára tündöklött fel költői tehetsége körünkben jan. 16-án, a mikor is »felolvasta elnök urunk az iskolai pályától és tőlünk búcsút vett Petrovich társunk munkáit, melyekben a költészet becse oly kitűnő volt, hogy meglepve figyelnünk kellett s egy szívvel szájjal munkáit az érdemkönyvbe beírni óhajtottuk.*

Hogy miért kellett Petőfinek elhagyni a selmeczi lyceumot, azt tán mindnyájan tudjuk. Volt akkoriban ugyanis Selmeczen egy színtársulat, melynek előadásán a színészetért lelkesedő ifjú rendesen megjelent. Ez pedig akkor nagy bűn volt. Tanárai nem jó szemmel nézték, házi gazdája pedig atyja előtt úgy festette le, mint a legnagyobb korhelyt. Petőfi atyjának szigorúságától félve, ki Ígérte, hogy majd meglátogatja elvetemedett fiát, nem hallgatva barátai marasztaló szavaira, fogta vándorbotját és télnek idején Selmeczről Pestre gyalogolt.

Petőfi emlékét körünkben a jegyző és érdem könyvek tartják fenn. Két dolgozatot adott be a körbe, mind a kettő az érdem könyvbe ítéltetett. A »hűtlenekhez* ez. megvan most is, a »Költő keserve« cziműt, azonban kitépték az érdemkönyvből. Ifjúkori kísérleteknek lehet ezeket nevezni, a mennyiben az egyikről a másikra vonatkoztathatunk. A rímei is nagyobb részt csak gyenge assonnatiák, a melyeket a későbbi költő csengő rímjeihez hasonlítani sem lehet. Előadása sem olyan rövid, velős, hanem bővebb, terjengős.”32

Pesthy sorainak kommentálásától itt eltekintünk. Petőfi önképzőkörbeli tevékenységét ugyanis az életrajzok, újabb tanulmányok, kritikai kiadások részletesebben tárgyalják, s a költő selmeci vonatkozású munkáit bemutatva mi is visszatérünk még a témához.

S ha már az irodalmi kör munkáját itt érintettük, hadd mondjuk el, hogy az egykori alma mater falán látható az az emléktábla, melyet még a líceum Petőfi Köre állított névadója, a forradalmi költő emlékére 1896-ban. Az egyházi levéltárban találtam egy-két, táblaállítással kapcsolatos anyagot is. A TANÁRI