Irodalmi Szemle, 2001
2001/4 - Márton László: Mitévők legyünk az elérhetet...? (próza)
Márton László Azzal karon fogott a földszinti lépcsőfordulóban, és gomolygó lehelettel tudomásomra hozta, hogy ő bizony az életét a nőkkel rontotta el. Méghozzá nem a felnőtt, érett nőkkel, mert ami velük történt, az összes elfuserált házasság és unalmas kaland, az csupán logikus következménye annak, amit az ember már kisgyermekkorában elrontott. Elfogott az aggodalom: eddig még nem volt példa rá, hogy barátom egy este két különböző dologgal is elrontotta légyen az életét. Márpedig aznap este, mielőtt elbúcsúztam volna, egyszer már kiderült, mi volt a baj: részint, hogy 1982-ben egy külföldi utazásáról nem tért haza, részint, hogy 1991-ben hazatért. Utóbb azonban beláttam, hogy barátomnak igaza van, és az igazság híveként, miközben az utolsó buszon zötykölödtem az utolsó piros metró felé, elhatároztam, hogy saját szavaival fogom megörökíteni mindazt, ami hasznosítható belőlük. íme. 2 PANNIKA Pannikával — mesélte barátom a lépcsőfordulóban — Alsógödön találkoztam egy régi nyáron. Azt hiszem, ötévesek lehettünk. Gyermekkorunkban, hiszen te is tudod, minden fontos dolog nyáron történik. Ami ősztől tavaszig van, az se nem történik, se nem fontos, csak éppen van, tehát valódi. Nincs annál kiábrándítóbb, mint amikor a Martényi testvérek, ezek az indiánszínűre mázolt mesehősök egy októberi vasárnap délután felbukkannak az Állatkert pálmaházában, vagy amikor Lobusiczky Attila, aki oly messzire beúszott a Dunába, hogy motorcsónakkal hozták vissza a vízirendőrök, beáll elénk a sorba a Szikra mozi pénztáránál, és megveszi az utolsó jegyet az Egri csillagokra. No de nem az ilyen őszi és téli jellegű csalódásokról akarok beszélni, hanem Pannikáról. Ne csodálkozz, ha Pannikából semmire sem emlékszem, csupán a keresztnevére. Ha az utcán szembejönne velem az a gyűrődő negyvenes nő, aki bizonyára lett belőle, nem ismerném meg; de ha megismerném, akkor sem tudnék mit kezdeni vele. Igaz ugyan, hogy már ötéves koromban sem tudtam. Éppen erről akarok beszélni. Akkoriban úgy gondoltam, hogy a lányokat el kell szöktetni. Mondtam Pannikának, hogy elszöktetem. Erre ő azt mondta, hogy jó. Mondtam neki, hogy bújjon át a kerítés alatt, aztán kézen fogtam, és kimentem vele a kapun. Ma sem tudom, miért éppen Alsógödön töltöttük azt a nyarat egy bizonyos Anci néninél, akinek volt egy kiadó szobája. Talán azért, mert közel volt Pest, ahol szüleimnek napközben dolguk volt, ám egy-egy ilyen körülmény még nem ad mindenre magyarázatot. Az utca túloldalán húzódott a vasút, és nagyszerű mulatság volt a hőségben számlálni a vagonokat. Anci néniből is csak annyira emlékszem, hogy éppen katona volt a fia, és hogy októberben készült leszerelni, és hogy amikor itthon van a Csaba, olyankor fogmosásnál szájába vesz legalább öt centiméter fogkrémet, és aztán rögtön kiköpi. A szomszédasszonynak is volt egy kiadó szobája, ott nyaraltak Pannikáék, de a szomszédasszony nevére már nem emlékszem. Fogtam tehát Pannikát, és átmentünk a síneken. Ma már csodálkozom, hogy
