Irodalmi Szemle, 2001
2001/3 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Alabán Ferenc: A magyar nyelv az informatika korában
Alabán Ferenc a nemzeti nyelvű tudományos irodalom. Egy bizonyos szinten a hivatalos nyelv is elangolosodhat, sőt a szakmai nyelvek is elhalványodhatnak, majd megszűnhetnek. Ezért az angol nyelv, mint a jelenkor új latinja, nem töltheti be maradéktalanul a középkor latinjának szerepét, tehát nem lehet csak az egyetlen tudományos nyelv, hanem csupán a tudományok közvetítő nyelve. Az egységes tudományos nyelv a tudományos gondolkodást is egysíkúvá torzíthatja, mivel a nemzeti nyelvek eltérő logikája (az európai nyelvek és a betűírás fejleszti az analizáló készséget, a képírás fogalom jelölése ezzel szemben a szintetizáló készség kialakulását segíti elő) a problémák tudományos megközelítését többdimenzióssá teszi, mivel a nyelvi logika visszatükröződik a tudományos gondolkodás logikájában is. (Valami olyasmit jelent a többnyelvűség a tudományban, mint a biodiverzitás az élővilágban.) A két természettudós véleménye abban is megegyezik, a soknyelvűség a tudományos és a mindennapi életben is előnyös, s a jövendő Európában (ha az nem kíván az USA epigonja lenni) a többnyelvűség és többkulturáltság jelentheti a többletet. Egyetértenek abban is, hogy továbbra is meg kell őrizni a nemzeti nyelvek szerepét a tudományban, és csak az anyanyelven történő gondolkodás vezethet el jelentős, új tudományos (művészeti és más) eredményekhez. Ezért javasolják az ötnyelvű mérnökképzést, a háromnyelvű orvosképzést és a nemzetközi hálózatokhoz való csatlakozást. Figyelmet érdemel az a további javaslat is, hogy az oktatásban vissza kell állítani a szóbeli és írásbeli vizsgák rangját (szemben a tesztkérdésekkel), mert a szakmai szabatosság és a nyelvi igényesség kölcsönösen feltételezik egymást. A kötet központi fejezetében a téma jellegének megfelelően tizenegy magyar nyelvész fejti ki véleményét a nyelvtudomány egy-egy konkrét területének vizsgálata során, s fogalmazza meg a jövő legfontosabb feladatait a magyar nyelv mostani helyzetét és állapotát illetően (Ahogyan nyelvtudások látják). Szinte minden tanulmányra jellemző a problematika rendszerben való látása, az egyes területek status quójának tudatosítása, majd az igények és a továbblépés szükségességének hangsúlya. A feladatkörök, a tervek stratégiai fontosságú megformálásai, a programok és projektumok dimenzionált összeállításai és irányultságai a korszerűsítést, az átmeneti helyzetből adódó útkereséseket és megoldási módokat jelzik, azzal az alapvető igénnyel, hogy a magyar nyelvi megújulás lépést tarthasson a nemzetközi fejlődéssel. A magyar nyelv kutatásának múltjába való kitekintés során Benko Loránd (A történeti nyelvtudomány feladatköréről mai nyelvünk állapota és változása ügyében) azokat a gyakorlati kihatású kérdéseket állítja előtérbe, amelyek a mai magyar nyelv állapotának és változásának kérdésében, s egyszersmind az anyanyelv gondozásának, tehát a nyelvművelésnek ügyében a legvitatottabbaknak mondhatók, de a történeti nyelvészet oldaláról való értelmezésük feltétlenül kívánatos. Ezért fontos a nyelvszemlélet és a nyelvi változások értékrendjének, továbbá a nyelvművelés és a történeti nyelvészet összefüggéseinek új szempontú megvilágítása, valamint a nyelvészek feladatainak kibővülése a nyelv változási folyamatában. Az anyanyelv- és a nyelvművelés szélesebb témakörébe sorolható Deme László (Az anyanyelvészet fogalma és társadalmi feladatai), Fábián Pál (A nyelvművelés feladatai) és Grétsy László (Anyanyel
