Irodalmi Szemle, 2001
2001/3 - GYÜRE LAJOS HETVENÉVES - Vida Gergely: Babits Mihály: A világosság udvara (tanulmány)
Vida Gergely 3. A vers érzéki retoricitását a metaforák tüntető távolmaradása fokozza. A vers szembetűnő sajátossága ez; a nyelve az egyszeri tükrözésű makroképek14 sokaságára épít, szemben a csekély számú trópussal. Az előbbiek alatt a vers már említett apróságait értem, jellemző rájuk, hogy az általuk felidézett látványok viszonylagos biztonsággal megfeleltethetők a versen kívüli, reális valóság (világ) tárgyiasságainak. Ennek legjellemzőbb példáit az 1. strófában találjuk. Sőt, még ha metaforára (vagy metaforának tűnő kifejezésre?) is bukkanunk, pl.: „lábat emelt”{az eb), „piros utasát”(hordta a gép) eseteiben sem jutunk túl az érzéki szférán. Az első kifejezés a dolgát végző eb képét adja, azzal, hogy a mozdulatot idézi („emelt"), grammatikai formájával — az emel önmagában is a cselekvés mozzanatára utaló ige, ami a múlt idő jelével még jobban lerövidül, a megtörténés pillanatában már berekesztődik, máris múlttá válik — előre utal az uzsgyé pillanatára, de csak azért, hogy az egy másik nyelvi regiszterben, egy újabb nyelvi kalandban megismételje, a kutya, amilyen hirtelen megjelent a szövegben, ráadásul ebként15, olyan gyorsan el is tűnjön, de hát mehet is, hiszen elvégezte, ami rábízatott: az értelmezőt, annak tudta nélkül, az érzéki beszédmódból az ironikusba lendítette! (Talán valami hasonló a másik példával kapcsolatban is elmondható, ha meggondoljuk, hogy a téglák a nyikorgott a talyiga kereke, görrent a csigás téglaemelő gép stb. kifejezésekkel fémjelzett nyelvi környezetben utazgatnak le-föl.) Ezzel a példával egyben mondandónk egyik fontos tanulsága előlegződött; az, miszerint egy trópust (metaforát, műalkotást) értelmezve engednünk kell, hogy olyan talajra csábítson, ahonnan nézve késznek kell lennünk addigi tudásunk korrekciójára, az alakzatok egymásba csúsztatására tett ajánlat megfogadására. De most vissza az érzéki megjelenítés retorikájához! A figyelmes olvasó ellenvetésként bizony idézhetne metaforákat a versből, pl. ezeket: rése homályüvegét, nyelve is lapátként hánya piszkot; az élet üzleti stb., és még azt is hozzátehetné, ezek már jelöltjeiket egy érzéki szférán túli, mélyebb értelemhez rendelik oda. Mielőtt egyetértően bólinthatnánk erre, nézzük, mit is értünk metafora alatt a jelen dolgozat kontextusában. A metafora olyan kettőskép, amelyben a kifejezés jelentése eltolódik és aztán újra meghatározódik, szemantikai újítást tartalmaz, lefordíthatalan, azaz individuális6. Úgy vélem, ezeknek a feltételeknek a fenti kifejezések nem felelnek meg. A szöveg kontextusában valóban mélyebb jelentésre utalnak, de értelemzésük nem jelent különösebb gondot, nem akadályozzák a szöveg lineáris olvasását, viszonylag könnyen beilleszthetők a bérház-fonák, lakók-gyűlő szemetük, élet-üzlete stb. oppozíciós kifejezések által kijelölt paradigmatikus sorba. így a fenti kifejezésekre inkább a kettőskép megnevezés illeszthető — vállalva, hogy a szakirodalom metaforát, metonímiát, hasonlatot stb. magába foglaló általánosabb kifejezést ért alatta —, hiszen olyan kép, amely önmagára + rejtvényszerűen valami másra is utaP. Tehát ebben a kontextusban a kettősképet a metafora alesetévé tettük meg (megfordítva így a metonimikus alapviszonyt), amelyek a versstruktúra további rétegeivel együtt a szimbólum kettős jelentésrendszerét18 alkotják — legalábbis Rába György olvasata szerint. Ahogy majd bővebben kifejtjük, a
