Irodalmi Szemle, 2001
2001/3 - Öllös Edit: Duett a dadával; Agykontroll; Három-négy-iksz lépésnyire egymástól; Határtalanul; Kikelet; Petrezselyemzöld remény; Bigámia; Feltételek
AGYKONTROLL neki érdekes); azon is töprengek, a délutánt kávéházban töltsem-e vagy a könyvtárban (ha ez utóbbi, a Ragtime-ot kölcsönözzem-e vagy az Ulyssest, esetleg mindkettőt; melyik napi sajtót böngésszem át); születésnapomra sötétkék körömlakkot ajándékozzak-e magamnak vagy egy fehérítő fogkrémet (avagy mindkettőt)... Korzózik az agyam, de végül is egy sétányon. Itt ez a férfi. Már épp négy hónapja... Játszik velem. Játszom vele. Felváltva vezetjük egymást orrunknál fogva. (Már) nem tudom, hogyan állok vele... De hiszem, hogy ő is annyit gyötrődik miattam, mint én miatta. Vagy ezt is csak szeretném hinni?! Én még ilyen tökéletes teremtést nem értem, de ennyire ostobát se...! Ennyire átlagosat se, de ennyire eredetit se...! Ennyire konzervatívat se, de ennyire liberálisát se...! Ötvözi mindezeket. És már nem akar nevelni. (Egyre kevesebb a buta megjegyzése.) És már én sem akarom őt nevelni. (Nem látom értelmét, mert erőfeszítésembe kerül megtalálni a kifejezésmódot vele szemben. Hogy értse is, miről beszélek.) Most már távirányítással neveljük egymást. Fejlődik (nem) mellettem. Fejlődöm (nem) mellette. Minden „átszenvedett” éjszaka után megvan a „végkicsengés” (hol az, hogy KELL, hol az, hogy ne lássam többé...), aztán reggel meglátom, váltok vele néhány szót, és már megint vége a világ(i)nak... Vagy arra jövök rá, hogy még mindig szeretem (jobban, mint mikor szeretők voltunk!), vagy arra, hogy igenis gyűlölöm! Vagy az jut eszembe, hogy mellette milyen biztonságban érzem magam, meg hogy mennyire diszkréten kezelte „lángoló szerelmünket” anno, vagy arra, mennyire távol állunk egymástól, ami az értelmi színvonalat illeti. (Hogy milyen kínos vele a könyvtárban megjelenni...! Hogy mennyire nem illik oda...!) Meg az is, mennyire tökéletes (ahogy áll, ahogy ül, ahogy fekszik — minden testrésze a helyén!), mennyire érett és józan... Mégiscsak húsz évvel több az a bizonyos élettapasztalata. Illetve tizenkilenc évvel, öt hónappal és hat nappal. Mégsem hiszi senki szerintem, ha bemegyünk a városba, hogy apa és lánya vagyunk! Egy tökéletes házaspárnak tűnünk. Ez is! Ő miért néz ki annyival fiatalabbnak a koránál a sok cigarettával?! Hát Isten őt jobban szereti, mint engem?! Aztán már csak azt veszem észre, hogy hajnalodik, és akkor tudatosítom, hogy bizony egész éjjel — megint — rá gondoltam... Hát ez lenne az a bizonyos szerelem? De — megint — gyűlölöm is, mert nem aludtam egy percet sem miatta, és délelőtt nem fogok tudni dolgozni! Pedig annyi a ki- és feldolgozandó anyag! Aztán végiggondolom, hogy ő bizony mindegyikben jelen van... Hát ezt nevezem én függetlenségnek?! HÁROM-NÉGY-IKSZ LÉPÉSNYIRE EGYMÁSTÓL Mikor nem tudod eldönteni, akarod-e, hogy megjelenjen vagy sem; azt sem, ha megjelenik, diszkréten elutasítsd-e avagy elfogadd meghívását (a TE
