Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - TALLÓZÓ - A dráma — Kálvin nyelvén (cikk)
TALLÓZÓ A dráma — Kálvin nyelvén A Csillag a máglyán francia kiadásáról Lohinszky Loránd által megszemélyesített Kálvin keményen, szinte kegyetlenül néz a maga védelmére az írásból felolvasó, Szervétet megszemélyesítő Héjjá Sándorra. Sütő András drámájának 1976. március 19-i, Harag György rendezte bemutatóján készült a kép Kolozsváron. Azon a bizonyos előadáson, amikor Kálvin dörgő szavaira — „Minden, amit kérünk, Felség: tolérance! tolérance!” — hatalmas tapsorkán felelt. Mert Kálvin és Szervét drámája a személyes konfliktuson túl égető kérdéseket fogalmazott meg hit és erkölcs, szabadság és hatalom kérdésében. Huszonöt évvel a dráma bemutatása után sem csökkent a mondanivaló időszerűsége: az erdélyi magyarságnak ma is nap mint nap kell a maga számára a többségi nemzet toleranciáját kérni. S hogy ez a kérdés a nyugati fülekbe is eljuthasson, hogy a lángoló máglyák megfellebbezhetetlen igazsága soha többé ne érvényesülhessen Európa keleti végein, született meg a Csillag a máglyán francia fordítása. A kiváló műfordítóknak, a Csoóri Sándor verseit nemrég franciára átültető Andrá Doms-nak és a Párizsi Magyar Intézet volt igazgatójának, Vígh Árpádnak nem volt könnyű dolga. A lírai szépségű, Károli Gáspár, Szenczi Molnár Albert ihlette Sütő-nyelvet ugyanis nagyon nehéz vállalkozás megfelelő kifejezések híján francia nyelvre fordítani. Ám a munka fényesen sikerült, a francia olvasó az eredeti szöveget és hangulatot kiválóan visszaadó mondatokat olvashat. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának és a Millenniumi Kormánybiztos Hivatalának támogatásával, a Párizsi Magyar Intézet és a Balassi Kiadó gondozásában megjelent könyv utószavával, szerzői életrajzával meg is világítja Sütő András irodalomfelfogását és életútját, sőt tárgyszerű helyzetjelentést is ad a romániai magyar kisebbség helyzetéről, életéről. Ami nemcsak azért fontos, hogy az érdeklődő olvasó, a drámában eligazodjon, hanem azért is, hogy nemzet és közösség, egyház és nyelv, irodalom és közügyiség összefonódásának sajátosan erdélyi viszonyait megérthesse. Megérthesse annak az Erdélynek a szellemiségét, ahol a nyugat-európai vallásháborúk korában együtt élt régi és új vallás. Ahol protestantizmus, katolicizmus nemzeti megmaradást is jelentett. Ahol békességben tudtak a népek egymás mellett élni. Együtt élt a román, a magyar, a szász, az örmény, a zsidó, ki-ki a saját vallásában élve tisztelte a másik hagyományait, mert nehéz mindennapi életükben egymásra voltak utalva. Ezekben az összefüggésekben feltárul a nyugat-európai számára is, micsoda jelentősége van a XX. század végén is annak, ha egy magyar író a reformáció kapcsán ír és fogalmaz meg örök érvényű emberi kérdéseket. Mert tehetség, hit, erkölcs Erdélyben összefügg — Kálvin tanításainak nyomán. Ahogy 1982-ben Illyés Gyula nyilatkozta: „Hogy Magyarország nem Bizánchoz csatlakozott, hanem Nyugathoz, azt
