Irodalmi Szemle, 2001

2001/1-2 - TUDOMÁNY - Kovács Sándor Iván: Felföldi barokk remekíró: Gyöngyösi István (tanulmány)

Kovács Sándor Iván

hosszadalmas finomkodó úri-barokk párbeszéddel, amelyet meg-megszakít az összefüggés nélkül beiktatott közjátékok népies, vaskos, szeszes duhajkodása.” Még sok helye bővebb magyarázatra vár: van egy Dienes-idézete Balassi pásztordrámájából (IX, 13—14), de van egy Rimayra emlékeztető concettója is („Annak szíve selymén nem enged oly bojtot”, III, 10—8); van benne egyezés a Kemény-eposszal (IV, 55: a rút görcsös kezek); humilis erotikája s trágárságai sem szellemtelenek (IX—X), nem is beszélve arról, hogy egy szépségleírásában meglepve ismerjük fel Vörösmarty Haj szám, szem... kezdetű versének topikáját (V, 27—31).

Az először Pozsonyban 1762-ben megjelent Florentinát a rimaszombati leányiskolái tanító, Zólyomi Szabó János adta sajtó alá. A késő barokk ízlésnek megfelelő, végtelenbe nyújtott, nagy rutinnal megverselt „regénydráma” kedvelt olvasmány volt: 17Ó5 és 1848 között még öt kiadás jelent meg belőle Budán. A teljes kézirat azonban csak Badics Ferenc kritikai kiadásával látott napvilágot 1914-ben. Badics kiadásából ismerjük a kéziratos változatot, amelyből az Irodalmi Szemle olvasóinak kiemelem Gyöngyösi érdekes szlovakizmu- sait. Nyilvánvalóan jól tudott szlovákul (napi gyakorlatában szüksége volt a Felföldön beszélt nyelvek ismeretére, s a latin és a német mellett a szlovákot még ifjan megtanulhatta). A VI. felvonás közjátékában léptet fel két szlovákosan szóló szereplőt: az egyik Antrax, Philostenes szolgája, a másik Strobilus, a szakács. Mindkettő beszélő név. Szenczi Molnár Albert szótárában az anthrax ’lépfene, pokolvar’, azaz bibircsók, a strobilus ’fenyőn nőtt mag, idegen fának gyümölcse’, azaz fagyöngy. Antrax és Strobilus tehát az egyik nyelven nőtt idegen másikat, a két együttélőt jelenti. Ezt a nyelvi másságot parodizálja Gyöngyösi minden idegenkedés nélkül, inkább szeretetteljesen, mint gúnyolódva, s olvasói örömünkre: ragyogó nyelvi humorral. Strobilus bájos szlovakizmusokkal keveri a magyart: „az menyhalnak is a májája/ Az harcsának is az farkája. [...] // Menjünk csak na kukhina, míg ők az húst megesznek”. Gyöngyösinek még helyesírási humora is van: „nagy Scoda ez, hát mit adom enni?” A Csodábán összekevert cs-t írja (mondja) Antrax scodának csoda helyett. De lássunk az intermediumból minden szlovakizmust (Badicsnál a 348—351. lapon):

ANTRAX

1. Én vagyok az Philostenesnek szolgáia.

Nem tudom, mi volt az uramnak nyavalája,

De e napokban volt orczáiának rut halvánnya;

Hálát adom az Istennek, most már végh oráia.

2 Úgy látok, hogy már étket is kivánnya a száia,

En vagyok az konyha mester, ő neki lesz gondom reája,

Lészen Scruiája, kaprik, és struháia,

S mint hogy ő szeret azt s ugyan kivánnya,

3. Menyhalnak is meg lészen a majiája.

Külte Szlimákot is tegnap az Angyaia,