Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - L. GÁLY OLGA JUBILEUMÁRA - N. László Endre: Az utcaseprő; Csallóközi történetek
N. László Endre csak nevetett azon is. Az elsőt nem tartotta hibának, sőt...! A harmadikban meg nem hitt, hiába akarták a bogarat a fülébe tenni. — Csak annyira boszorkány ő, mint amennyire minden valamire való asszony és leány az! — mondogatta nevetve. A falu asszonyait viszont éppen ez a két „hiba” bosszantotta, és nem is akárhogyan. De a két általuk felrótt hiba közül is inkább az első, ezért kenték rá a harmadikat. Ez az asszonyi logika!... A fura asszonynép egy vén és csúf boszorkányt még csak megtűrt volna a faluban, de egy szépet?! Hogyan merészel szép lenni egy ilyen nyomorult, semmitlen kódis? Azt már nem! S így aztán egyre rajta köszörülgették csípős nyelvüket: — Ezzel a két szememmel láttam, hogy megfejte a kútágastL. — A pap szolgálója esküszik rá, hogy a kerítést is!... — És a szomszédjuktól azt hallottam, hogy minden hajnalban a férje hátán nyargal ki a mezőre harmatot szedni! (Az első olyan fonnyadt aggszűz volt, olyan ráncos, mint az éretlenül eltett alma — decemberben... A második kissé kancsal és a pappal közös két gyerekét a városban neveltette... A harmadik púpja — a Csallóközben — hegynek is beillett...) — Aztán mit árt ezzel nekünk? — kérdezte egy férfi, aki bizonyára maga is szívesen hátára vette volna az emlegetett szép asszonyt. — Árt bizony! De még mennyire árt!... Kiszedi a földnek a zsírját és az terméketlenné válik! De mit is törődtök vele, ti férfiak? Csak forogtok utána az utcán, a templomban, leselkedtek be az udvarába, ha ágaskodva-pipiskedve teregeti a ruhát. Mindnyájan egyformák vagytok!... — És mire kell neki az a harmat? — Még ezt sem tudod? Hát arra, hogy megigya!... Attól aztán mindig fiatal, szép és erős, kívánatos marad, a férje pedig elsatnyul... Pedig különb ember, szegény, sok másnál is másabb asszonyt érdemelne... Olyat, aki megbecsüli, aki jól tartja... Ámde Panyi, a férj egyáltalán nem satnyult... Inkább virult, mint a rózsa a szép asszony szerelmétől. De hát a falubéli asszonyok nem olyannak látták, amilyen a valóságban volt, hanem olyannak, amilyennek látni akarták!... Ha egy embernek valamit sokszor, ezerszer elmondanak, lassan hinni kezd benne. A szép asszony férjének is lassan, de biztosan szöget üthetett a fejébe a dolog. Annál is inkább, mert egy hete éjszakánként mindig egy röfögő fekete disznó kísérgette!... Ment utána, mint a hű kutya a gazdája után!... Elmondta a dolgot a feleségének, közben éberen figyelte. De az asszony csak nevetett, mintha valaki csiklandozta volna, és nem szólt semmit. Miért nem mond sem át, sem bét, ha ártatlan? Talán nem hiszi el, amit mondok neki? Vagy nagyon is jól tudja, hogy igaz, mert valóban boszorkány, és ő küldi nyomomba azt a fekete dögöt? — töprengett a férfi. Egy idő után már aludni sem tudott, szemlátomást soványodott. Egyszer aztán alighogy kilépett a kapuján, már nyomába is szegődött a fekete disznó. Panyi ment, ment egy darabig, a disznó meg utána! Hogy lehet az, hogy folyton kísérget ez a rusnya dög? Kinek a disznaja, ha disznó egyáltalán?!... Ha nem boszorkány vagy egyenesen a pokolbéli ördög!
