Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - TALLÓZÓ - Mario Vargas Llosa: Globalizáció: a kultúra szabadsága
Államokból — érkező és a multinacionális vállalatok elkerülhetetlen kísérőjelenségének tartott kulturális termékek áradatát, ezért az észak-amerikai kultúra végül legyőzi és egységesíti a világot, és felszámolja a gazdag kulturális sokszínűséget. Emiatt a többi nép — legyen kicsi vagy nagy, gyenge vagy erős — el fogja veszíteni azonosságtudatát és nemzeti lelkületét, és 21. századi gyarmat lesz, az új imperializmus kulturális normáin nevelkedett zombi, pusztán önmaga karikatúrája. Az USA pedig nemcsak tőkéje, katonai ereje és tudományos fölénye segítségével fog a világon uralkodni, de saját nyelvét, gondolkodását, hitvilágát, szórakozási formáit és álmait is ránk erőlteti. És nem csupán a Marx, Mao és Che Guevara iránt nosztalgiát érző baloldali politikusok vélik úgy, hogy a globalizáció miatt ez a rémálom, jobban mondva ez a negatív utópia egyre jobban kiteljesedik, és a világ egyre inkább elveszíti nyelvi és kulturális sokszínűségét, s az USA kulturális zsákmányává válik. Ez az üldöztetési mánia, amelyet az észak-amerikai óriásállam iránt érzett gyűlölet és rosszakarat táplál, a fejlett és magas kultúrával rendelkező országokban is tetten érhető, és szószólói között bal- és jobboldali politikusokat éppúgy találunk, mint középutasokat. A legszembetűnőbb példa Franciaország, ahol a kormány gyakran indít kampányokat a globalizáció miatt veszélybe sodródott francia „kulturális önazonosság” védelmében. Jó néhány értelmiségi és politikus akad, aki attól tart, hogy a földet, amely egykoron Montaigne-t, Descartes-ot, Racine-t és Baudelaire-t adta a világnak, és amely egykor a divat, a gondolkodás, a művészet, az étkezés és a szellemi élet oly sok más területén élen járt, most leigázza a McDonald’s, a Pizza Hűt, a Kentucky Fried Chicken, a rock, a rap, a hollywoodi mozi, a farmer, a tornacipő és a póló. Ez a félelem vezetett oda, hogy a francia kormány hatalmas összegekkel támogatja a nemzeti filmipart, kvótákban szabályozza, hogy a mozikban hány francia filmet kell bemutatni, és korlátozza az amerikai filmek behozatalát. Ugyanez a félelem mozgatja az önkormányzatokat is, amikor komoly büntetéseket helyeztek kilátásba azokkal szemben, akik a cégtáblákon és köztéri feliratokon Moliere nyelvét angol szavakkal csúfítják el. (A párizsi utcákat járva azonban azt tapasztalni, hogy ezeket az előírásokat nem feltétlenül tartják tiszteletben.) Ezért lett szinte népmesei hős Jósé Bővé, az a keresztes lovaggá nemesült paraszt, aki a la malbouffe — a gyorséttermekben felszolgált silány ételek — ellen indított hadjáratot. Bővé három hónapos börtönbüntetése valószínűleg csak tovább növeli népszerűségét. Noha úgy gondolom, hogy a globalizáció ellen felhozott kulturális érvek nem állják meg a helyüket, ennek ellenére el kell ismerni, hogy a dolog mélyén valamifajta megkérdőjelezhetetlen igazság rejtezik. Ez az évszázad valóban nem lesz olyan festői, helyi színekben gazdag, mint amilyent magunk mögött hagytunk. Azok az ünnepségek, ruhák, viseletek, ceremóniák, rítusok és hiedelmek, amelyek a múltban az emberiség folklorisztikus és etnikai változatosságát biztosították, fokozatosan kivesznek vagy csak egy szűkebb társadalmi rétegben maradnak fenn, miközben a társadalom elsöprő többsége lemond ezekről, és a korszellemhez jobban illőeket választ. A Föld valamennyi Tallózó
