Irodalmi Szemle, 2001

2001/11-12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában (tanulmány)

„realista” műveket írnak. Esterházy Péter számára a „történet” alapvető, meghatározó fontosságú, Grendel Lajos pedig „realista” írónak vallja magát. Nyilván másként realista, mint Móricz Zsigmond vagy Márai Sándor.

A kortárs magyar irodalom helyzetét Szlovákiában bonyolítja nemcsak az elméleti kérdések tisztázatlansága, hanem az is, hogy 1989 után nem került sor az elző negyven év irodalmi korszakának tárgyilagos értékelésére. „Kommandós” akcióra ugyan sor került a kilencvenes évek elején az Irodalmi Szemle hasábjain, ez azonban szakmailag annyira értékelhetetlen volt, hogy legfeljebb a „feltűnési viszketegségek” vagy a „ködszurkálások” szintjén lehet számon tartani. Nem került sor arra sem, hogy az elmúlt évtized változásait az irodalomkritika, irodalomtudat feldolgozza. Grendel Lajos a kilencvenes évek közepén egy merész hangú esszéjében ugyan erőteljesen megfogalmazta a maga fenntartásait a korábbi évtized alkotóival és műveikkel (Helyzetkép a szlovákiai magyar irodalomról a század végén, Irodalmi Szemle, 1997. 5. sz. 32—47.), ennek visszhangja azonban minimális volt. Már az is jelenségértékű, hogy a bírálat Magyarországon jelent meg (Forrás, 1995), s az Irodalmi Szemle kétéves késéssel vette át az esszét.

Az irodalomkritika jelenlegi állapotát a szórványszerűség és az értékhierarchia folyamatos zavara jellemzi. Megfogyatkozott a kritikusok tábora, s azok az alkotók, akik korábban irodalomkritikával is foglalkoztak, ebben a témakörben már csak alkalomszerűen szólalnak meg. A fiatal kritikusok közül módszeres gondossággal Németh Zoltán foglalkozik a kisebbségi magyar irodalom kérdéseivel. Elsőként tett kísérletet arra, hogy a kánonok különbözőségét vizsgálja a szlovákiai magyar irodalomban, a kilencvenes években^66)

A fiatal nemzedék képviselői közül mindenekelőtt Győry Attila és Z. Németh István jelentkezését emelhetjük ki. Győry Attila egy „szubkultúra” egyediségével, furcsaságaival hívta fel magára a figyelmet, Z. Németh István pedig költőként és prózaíróként egyaránt tehetségét, kiváló adottságait bizonyította. Győry Attila novelláival (Vércsapolás, 1992), majd regényével (Kitörés, 1993) keltett feltűnést. A Kitörés a kultúrák furcsa szembesülése, egy félig csavargó, félig íntellektuel élményvilágán keresztül. Németh Zoltán szerint a regény „a kassáki A ló meghal, a madarak kirepülnek-féle utazás és kerouaci utazóregény századvági változata’’.^67) Győry Attila Tűznézés címmel (1994) magazint is szerkesztett, szokatlan szerkesztési elvekkel és „műfajokkal”. Z. Németh István formakultúrájára verseiben figyelhettünk fel, hihetetlen könnyedséggel írt szerelmes versei (Rózsa és rúzs, 1992), valamint gyermekversei (Hétre hét, hóra hó, 1993) egyértelműen a tehetségét dicsérték. „Kétéltűsé- gét” prózaíróként is bizonyította, előbb novelláival (Noémi bárkája, 1996), majd regényével (Feküdj végig a csillagokon, 1997).

A kilencvenes években az Irodalmi Szemlében és a Nyugtalan indák című antológiában (1993) Bolemant László és Csehy Zoltán tehetségére figyelhettünk fel. A prózaírók közül Fábián Nóra groteszk és abszurd eszközökkel megírt novellái és N. Tóth Anikó balladisztikus meséi (Piknik a Szaharában, 1993) megérdemelt elismerést arattak. A Kapufa a Parnasszuson című antológiában (1993) Juhász Katalin, Polgár Anikó versei és Pénzes Time?, prózaírői adottságai hívták fel magukra „ figyelmet. Rajtuk kívül még Öllős Edit jelentkezése

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában