Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - Fried István: A „megváltó" Mátyás király esete a szlovénekkel
magyar kutatás és az irodalom között? Ezekre a kérdésekre igyekezett válaszolni egy 1991-ben megjelentetett kötet, amely éppen a Mátyás királyról szervezett szlovén-magyar konferencia anyagát adta közre; a Mariborban szlovén—magyar közreműködéssel napvilágot látott könyv részint összefoglalta a folklór és az irodalmi kutatás tapasztalatait, részint kijelölte a kutatás további irányait. E kötet anyagából bő válogatást közölt egy 1998-ban, Budapesten publikált szlovén-magyar nyelvű könyv, Hasonlóságok és különbözőségek címmel, jelezvén a Mátyás király „mondakör” tágabb és szűkebb irodalmi kontextusát. 2001-ben pedig a budapesti szlavista Lukács István a Kisebbségkutatás Könyvek sorozatában adta közre összegző művét: A megváltó Mátyás király színeváltozásai a szlovén néphagyományban és szépirodalomban címmel. Az 1990-es évekre örvendetesen fölélénkült kutatás (ideszámíthatjuk Kriza Ildikó tanulmányait is) jelzi, hogy a népek közös hősévé lett Mátyás királyunk portréja állandóan formálódóban van, részint a tudományos kutatás méltatja roppant közép-európai jelentőségének megfelelően, részint a szépirodalom dolgozza föl a néphagyományt. Lukács István ezt a kutatási alkalmat (is) fölhasználja arra, hogy 1) Fölvázolja a „szlovének magyarságképé”-nek főbb vonásait; 2) A kereszténység előtti korszak, valamint az antikvitás mitológiai örökségének folklorisztikai jelenlétéről értekezzék; 3) Kitérjen olyan képzőművészeti vonatkozásokra, mint például a „méhkaptár-ábrázolások”. Mindennek jobb megértését segíti az „eredeti” történelmi háttér megismerése. Nem könnyű a tájékozódás. Hiszen a szlovén történelemnek, a szlovén tájnak és hősképzetnek fontos tartozékai: a Cillei-család és a családi fészek, a vár, Ciliéi Ulrik pedig szereplője szlovén történeteknek, mint a táj, a szlovének lakta vidék ura. Ugyanakkor a magyar történelmi tudatban és szépirodalomban, sőt, az operában (gondoljunk Vörösmarthy Mihály drámájára, Erkel Ferenc operájára, a Hunyadi Lászlóra) a Cilleiek, kiváltképpen Ulrik a Hunyadiak ellenfelei az országhatalomért vívott harcban; főleg Erkel operájában Ulrik gróf Hunyadi László életére tör. Feltételezhetnénk, hogy a szlovén táj „őshonosa”, a Cillei-család pozitívabb besorolást kaphat a szlovén tudatban, mint a Hunyadiaké. Ennek ellenkezőjére látunk számtalan példát, igaz, nem Hunyadi László, hanem Mátyás király lesz a szlovének jelese. Arany Jánost idézve újólag, módosíthatjuk szavait: „Idegen nép hőse is lett / Derék hőse a magyarnak.” Csakhogy éppen ezáltal lett rokon nép: Mátyás király befogadásában, hazai hőssé integrálásában azonos alkotói gesztus nyilvánult meg, legalább itt, a folklórban, az irodalomban azonos és/vagy hasonló szándékok nyilatkoznak meg. A szlovén Mátyás-hagyomány azonban további párhuzamok tételezését is megengedi. Mert igaz ugyan az, hogy a barlangban alvó-rejtőző uralkodó, akinek szakálla körülfolyja a kőasztalt, vagy belenő a kőasztalba, a német mondavilág felé irányít. De az az elképzelés, hogy Mátyás előtör barlangjából, és megsegíti a szlovéneket, ha a szükség úgy hozza magával, a magyar-hun mondakörbe is beleillene, Csaba királyfi alakját képzelteti el velünk (s itt újra Arany János elbeszélő költeményére lehet gondolnunk). Még egy, igen lényeges tényező bukik ki Lukács István A „megváltó” Mátyás király esete a szlovénekkel
