Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - L. GÁLY OLGA JUBILEUMÁRA - Polgár Anikó: Csengeri „magyar dolmányba” öltöztetett Catullusa (tanulmány)
Polgár Anikó átköltéseknek és az újabb, a forrásszöveghez szorosabban kötődő fordításoknak a kötetben betöltött szerepét. A versforma megválasztásának elveit Csengeri kötetének korabeli kritikusa, ifj. Reményi Ede is kételkedve fogadta: „Ami Csengeri jelen műfordításainak külső alakját illeti, az Előszóban bőven érvelve adja elő módszerét, miszerint főleg a lyrikumokban a megfelelő magyaros, nemzeti formát választotta. De véleményem szerint nagyon is szubjektív egy dolog elhatározni, hogy valamely adott antik metrum melyik nemzeti, ütemes, sőt rímes versszakunkkal legyen azonos. Hozzájárul e nehézségekhez, hogy a rímelés a gondolatok szabad folyását béklyókba veri. Ez a módszer tehát nem is fordítást, hanem csak a közönség ínyére való magyar paraphrasist szült.”31 Ezzel teljesen ellentétes Marót Károly nézete, aki Csengeri későbbi Horatius-fordításai kapcsán, melyekben a fordító szintén vegyesen használja az alakhű és az eredetitől eltérő formákat, kifejti: „A formaballaszt ilyen elvetését egy modern és új Horatius-fordítás számára nemcsak helyes, de elengedhetetlen kiindulásnak is tartom; de nem a művelt közönség megnyerése vagy akár a nemzetnevelés bármily tiszteletreméltó, mégis csak utilitaristikus czélja, hanem a legmélyebb költészeti okok alapján.”32 Valóban, az antik forma megtartása nem feltétele (és ellenkezőleg: nem is akadálya) annak, hogy költői fordítások szülessenek, így a Csengeri fordítói elveit alapvetően befolyásoló probléma fordításainak költői értéke szempontjából irrelevánsnak bizonyult. Érdekesebb tehát az egyes verseknek a catullusi forrásszöveggel való összevetése, egymáshoz való viszonyuk megvizsgálása, és Csengeri Catullus-ol- vasatának felvázolása. Célszerű a vizsgálat tárgyául Csengeri 1901-ben kiadott fordításkötetét választanunk, hiszen ez mintegy korrigálja, felülírja az előzőt. Csengeri Catullus-olvasatának (melyet a wilamowitzi eszményből kiindulva „nemzeti olvasatnak” is nevezhetünk) egyik jellemzője a kulturális és időbeli domesztikáció, mely elsősorban Catullusnak a magyar irodalmi beszédmódoknak és korabeli diskurzusoknak megfelelő átértelmezését jelenti. Ennek a domesztikációnak már az 1. carmen fordításában is több jegyét találjuk, melyben a Catullus korára és az antikvitás szellemiségére utaló momentumok egy része sajátos metamorfózison megy át. Ennek az átalakításnak az egyik segédeszköze, mint már utaltunk is rá, a versforma. Csengeri a catullusi hendecasyllabust csupán imitálja az egy sor kivételével tizenegy szótagos, általában trochaikus lejtésű sorokkal, melyeket szabálytalanul rímeket (ababcc- deed). A Catullus-vers az antik mitológiára a Iuppiter felkiáltással és a Múzsa megszólításával (o patrona virgo33) utal. Csengeri ezeket az utalásokat a keresztény világszemlélettel játssza össze: így a Iuppiter felkiáltás természetes megfelelője az isten úgy segélljen!, a „dicső szűz patronánk” említése pedig ebben a kontextusban Magyarország patrónáját, Szűz Máriát juttatja eszünkbe. Csengeri szóválasztása révén a vers megszólítottjának, Cornelius Neposnak a történetírói munkássága hazafias cselekedetté minősül át: „iám tűm cum ausus es unus Italorum/ omne aevum tribus explicare cartis” (Auct. Lat. 30. old.) - „Mikor e honban csak te valál bátor / Nagy művet írni e világ dolgáról.” (3. old.) A versforma domesztikálásából adódik a Catullus 12. és 42. carmenében is
