Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - Kmeczkó Mihály: Köztes hazában (regényszínpadi jelenetek)
megszólaljon. Hallgatták hát egy darabig a csendet (a szegények templomának éjszakai csendjét). Ekkor váratlanul kiegyenesedett a hosszú, hajlott hátú. Nem szokták meg, hogy a hosszú másként is észrevétesse magát, mint azáltal, hogy kilóg a többiek közül, így egyszerre minden szem rámeredt. (Majdnem szempárt írt az írónő, de idejében tudatosította a megmásíthatatlan tényt: a házigazda félszemű.) (Süket is volt különben — a vak szemével ellentétes oldalon —, de hát ezt — a szemére való tekintettel — elnézték neki. Megbékéltek vele, hogy jobbra lát, balra hall. így mindig az egyenes vonalat tartja. Politikailag is. Akárcsak ők. A többiek. Akik most kérdőn, némán meredtek a hosszúra.) Én amondó vagyok, legyen Gyuri az alpolgármester, mondta a hosszú. A bejelentés mindenkit megdermesztett. Ritkán szokott az ilyesmi előfordulni tapasztalt vadászok körében, de olykor megesik. Megesik, hogy fácánra, fogolyra indulnak vadászni, aztán váratlanul megjelenik a hatósági hírnök és bejelenti, hogy farkas jár az erdőben. A váratlan bejelentés ilyenkor teljesen hihetetlenül hangzik, s ahány vadász, annyiféleképpen képzeli el az erdőt járó, sétafikáló farkast. Van, akinek tulipiros csizmában jelenik meg a szeme előtt, van, akinek teveszőr kalapban. Mások elefántcsont ékszereket látnak fityegni a fülében, ismét mások frakkban-cilinderben, sétapálcásan képzelik maguk elé. Van, aki álnok nőt lát benne, van, aki bajszát hetykén pödörgető férfit. Suma summárum. Olyan helyzetbe kerültek a vadászok, hogy azt tudták — a programnak megfelelően —, milyen vadat kell(ene) elejteniük, de arról fogalmuk sem volt, hogy miből készítenek vacsorát. Szerencsére egyszerre beszéltek mindnyájan — mint a búcsúzó fecskék a tévéantennán —, úgyhogy a megajánlott — és egyúttal kifogásolt — személy egyetlen épkézláb elmarasztaló érvet sem hallott alkalmatosságával kapcsolatosan. (Ott van-e az erdőben a farkas vagy nincs?) Az egyszerre beszélésnek megvan az az áldott jó következménye, hogy utána mindenki egyszerre hallgat. így történt ez most is. Mialatt Gyuri barátunknak fogalma sem volt róla, hogy akkor most alkalmas-e az alpolgármesteri tisztség betöltésére vagy sem, a raccsoló törte meg a többértelmű csendet. Én úgy gondolom, Tiborból lenne jó alpolgármester. Erre a vadászok megint egyszerre fújtak bele a kürtjükbe, s mire a tovazengő hangok elhaltak (vagy kifáradtak), majdnem hajnalodott. Szinte sorra vettek már mindenkit — miközben senki sem tudta biztosan, alkalmas-e az alpolgármesteri posztra vagy sem —, amikor a nyegle ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette. Mindnyájunknak van tisztes foglalkozása, csak Attilának nincs. Ráadásul munkanélküli. (Még ő is!) (Nemcsak az író!) Az alpolgármesteri poszt (riposzt) (meg) fizetett. Legyen Attila az alpolgármester. Néma csönd, aztán kitörő öröm. Éljen Attila! Éljen az (új) alpolgármester! Hozz bort, gazda! Hadd koccintsunk az egészségedre! S a félszemű, félfülű Attila — mert hisz nála gyűltek össze a konspiráló vadászok — felkeltette a feleségét, Galjuska Galagonyát, és átküldte a szomszédhoz —, aki rendkívül örült a hajnali látogatásnak — egy üveg borért, hogy a díszes társaság megünnepelje ezt az emlékezetes napot. Másnap a vadászok a farkastól (a Farkas nevű főpolgármestertől) való félelmükben mindennek ellene szavaztak, csak a félszemű-félsüket Attilának szavaztak bizalmat az Kmeczkő Mihály
