Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - Kmeczkó Mihály: Köztes hazában (regényszínpadi jelenetek)
igaz! (Mielőtt a kivitelező bármit szólhatott volna, az alpolgármester közbevágott.) — A képviselő úr nem kapott tőlem szót. — Nem is kértem (hasította tovább a szőrszálat a képviselő). Én a választóktól kaptam mandátumot, nem az alpolgármester úrtól. — Én is (kotnyeleskedett közbe a szöszi képviselőnő). Ezért újra kérdezem az alpolgármester úrtól: Hová került a szeméttárolóra szánt összegnek az a része, amiből nem épült szemétgödör? — Hogyhogy nem épült?! (hebegte az alpolgármester) Úgy, hogy a szeméttároló az eredeti méretnek csak a felét teszi ki, ezzel szemben a kivitelező megkapta az építésért járó teljes összeget (hasadt tovább a szőrszál). Ez, kérem, így nem igaz (hallatta hangját újfent a kivitelező). Uraim, ebbe bele lehet őrülni (szólt most egy eddig csöndben hallgató, tisztes ábrázatú idős képviselő). Ez, kérem, nem fair (folytatta) és nem fér az én etikai kódexem keretei közé sem. — A képviselő úré a szó, tessék (szakította meg szavait az alpolgármester). Köszönöm, már élek vele (válaszolt a tisztes ábrázatú, majd — így — folytatta). Ilyen kicsire méretezett szeméttároló keretei közé nem fér annyi mennyiségű szemét, amennyit jelenleg a város üzemei, vállalkozói, szervezetei és polgárai kitermelnek. A pénzügyi kereteink is végesek. Ilyen keretek közt az a feladatunk, hogy vigyázzunk a keretekre. Ha a szeméttároló szűkös keretek közt lett kivitelezve, akkor, elvtársak (általános röhej, hiszen az asztal körül — a friss rendszerváltás után! — urak és hölgyek foglalnak helyet, nem elvtársak) a kifizetési keretet is szűkítenünk kell. — Igaza van Sanyi bácsinak (helyeselt a szeplőtlenség látszatát keltő szeplős szöszi, de nem hagyta abba). Éppen ezért újra felteszem a választóim által megfogalmazott kérdést az alpolgármester úrnak. — Ne tegye, már feltette kétszer (fojtotta belé a szót az alpolgármester). Nem vagyok köteles válaszolni minden kérdésre. Engem nem kényszeríthet semmire senki. — Akkor kényszerítse maga a kivitelezőt, hogy egész pénzért építsen egész szeméttárolót (fortyant közbe Sanyi bácsi elvtárs). — Vagy adja vissza a pénz felét (hasította tovább a szőrszálat a fiatal képviselő), ha nem méltóztatott egész szemétgödröt építeni. — Ez, kérem, így nem igaz (hallatta hangját újfent a kivitelező). Az urak összekeverik a problémákat (görgette tovább a témát — pontosabban: a szemétkupacot — az alpolgármester). Mi tiszta vizet akarunk önteni a pohárba, amit ön folyton felkavar, hogy kihalássza belőle — a zavarosból! — a város bankóit (ütötte a meleg vasat — a vörösen izzót — Sanyi elvtárs bácsi). Ez, kérem, inzultus (készült felfortyanni, de csak hebegte az alpolgármester). Gyógyítsa inzulinnal! (sipított bele az egyre forrósodó hangulatba egy öreges, cukorbeteg női hang) Úgyse kapni a patikában! — A meleg vizünket is ellopta! — Nekünk a hideg vizünket is! — Saját magának persze üzletet lopott! — És mindenért csúszópénzt kér! — Mindenkit semmibe vesz! (hangzottak a közbekiáltások mindenfelől). Hogyan ért véget a gyűlés, és véget ért-e egyáltalán, vagy még most is tart, ne kérdezze tőlem a kedves olvasó — azaz: írótárs —, forduljon egyenesen az alpolgármester úrhoz. Ha mindent meg akarnék írni ebben a regényben, (nemcsak tízezer lépés) tízezer oldal is kevés volna hozzá. Ilyen hatalmas mennyiségű anyagot azonban nem fogadna el tőlem a Szlovák Irodalmi Alap, amely a regénypályázatot kiírta (s amelyre — mint már Kmeczkó Mihály
