Irodalmi Szemle, 2001

2001/11-12 - Kmeczkó Mihály: Köztes hazában (regényszínpadi jelenetek)

Kmeczkó Mihály

Köztes hazában

(Regényszínpadi jelenetek)

ezennel — kellő ünnepélyességgel (és az ezzel együtt járó emelkedett lélekkel) — elkezdjük — pontosabban: (végre!) folytatjuk — a falpolgármester úr és az Úr kapcsolatáról szóló jelenetet a fejünkben épített regényszínpadon. (Vagyis:) Képzeljük el! (:) Ül a falpolgármester úr a négy fal között és rettentően be van rezelve. (Napóleon szerint — ugyanis — mindenki fél, de (csak) a bátor nem mutatja!) (Falpolgármester urunk mutatta.) (Mért ne mutatta volna?!) (Mindenki azt mutatja, amije van!) (Neki ez volt.) (Tagadja le?) (A szép sem tagadja le a szépségét.) (A gazdag sem a gazdagságát.) (A hülye sem a hülyeségét.) (Akkor mért — éppen [pont] — ő tagadta volna le a félelmét!) (Ha csak ez volt neki!) Ott van tehát a falpolgármester a négy fal között — falfehéren. Falazni próbál magának, de nem megy.

Azt akarja elhitetni magával, hogy — „a saját jól felfogott érdekében” — be kell lépnie „a pártba”. Pontosabban: „kandidátussá” kell lennie. Másként nem jelenhet meg korszakalkotónak vélt műve (ez megbocsátható, hisz minden grafomániás tollnok — mint például e sorok írója is (azaz: olvasója, mert ha az olvasó író, akkor — ugye — az író is olvasó) természetszerűen — korszakalkotónak tartja saját „alkotását”, azaz: tákolmányát), címe /e/szerint „A papírlapok tartóssága és törékenysége”. Maga sem tudta eldönteni, hogy ez a majdani sajtótermék „értekezés-e lenne” (Ne gúnyolódjunk, kérem, az anyanyelvvel!), vagy inkább valami más. Hajlott arra a feltevésre, hogy „inkább valami más”, de (azt) nem tudta eldönteni, hogy mi. (Nem is ez volt most a legfontosabb gondja.) Valójában az előtt a dilemma előtt állt, hogy „lépnie-e kell, vagy nem-e lépni”. (Ó, anya!) (Oh, nyelv!) (A falpolgármestert nem anya szülte!) (A falpolgármester nyálként csurrant le egy kóbor — ember? — kutya? — kígyó? — húsevő növény? — nyelvéről!)

Főnöke imigyen tette fel neki/je/ a kérdést: vagy két könyv, vagy egy se! (Egyébként ez egy zseniálisan új nyelvi „képződmény” volt: felszólító kérdés.) (Mivel falpolgármesterünk Sexpírt nemigen olvasott, számára ez volt a kérdések kérdése: Vagy két könyv, vagy egy se!) A falpolgármester tulajdonképpen azért bújt (menekült) (félelmében) a négy fal közé, mert egyedül akart maradni. (Nem önmagával!) (Istenével!) (Ekkor derült ki ugyanis, hogy a — falfehér — falpolgármesternek Istene van!) (Nem a polgármestereknek vagy alpolgármestereknek!) (Mint ahogy régen a tolvajoknak, kereskedőknek!) (Hanem neki!) (A falpolgármesternek!) Ott térdelt a szoba legsötétebb zugában, szemben a televízióval, kezében egy imakönyvvel, amely egy Isten-képnél volt kinyitva, és szemét behunyva fohászkodott. Fohásza leikéhez mérten egyszerű volt. (Primitív.) (Pontosabban: együgyű.) Istenem, Istenem!