Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - MARGÓ - Jubilánsok köszöntése
Margó annak a folyamatnak, ahogyan a hétköznapi beszéd és a vágy beszéde párbeszédbe lép és kölcsönösen értelmezi egymást. Szóra bírható-e az alárendelt? — teszi fel a kérdést Gayatri Chakravorty Spivak. Úgy vélem, ez a kérdés húzódik Dobos László Földönfutók című regényének mélyén is. Az alárendelt nem képes hangot adni vágyainak, a szöveg csak a hatalom személytelenül őrlő malmainak kerekei közé vetettek tétova, kapkodó cselekvéseit írhatja le. Olyan kor a regény tárgya, amikor az elnémítottak hosszú sora özönlik egyik országból a másikba, amikor kifüggesztett papírok döntenek életek tízezreiről, amikor az otthonmaradottakat a legsötétebb tudatlanságba taszítják. Abba a rettegésbe, amely aztán nemzedékről nemzedékre öröklődik majd, így adva tovább a legendás szlovákiai magyar passzivitást. A lelkekbe írt történelemnek nincsenek szövegei, a némaság csendjéből kell következtetnünk azokra a tapasztalatokra, amelyekből ennek a csendnek az archeológiája kibontható. Dobos László egyik legutóbbi interjújában arról beszélt, hogy az 1945 utáni helyzetben a legtöbb szlovákiai magyar író a szülőföld világába vonult vissza, itt próbálta megkeresni a hazát. Azt hiszem, Török Elemér költészete ennek a hazakeresésnek és hazatalálásnak a jegyében formálódott és formálódik ma is. A versbe szedett Bodrogköz, amely nemcsak táj, hanem maga a lírai egzisztencia, s amelyet a költő szülőanyjának nevez, azt a biztonságot nyújtja, amely problémátlan. Olyan bizalommal képes közeledni a lírai alany az így felfogott szülőföld élményéhez, amely a 20. század értékvesztett világában az egyedüli kínálkozó lehetőség a szubjektum hajdan volt egységének helyreállításában. Szeberényi Zoltán és Fónod Zoltán munkássága szintén a szlovákiai magyar irodalommá írt szövegek szolgálatában telt el. A regionalizmus pozitív és progresszív erejét tágították írásaikban olyan erővé, amely képes lehet megalapozni a szlovákiai magyar irodalom kánonját. Erre nyújt nagyszerű lehetőséget a Magyar irodalom Szlovákiában, Szeberényi Zoltán legújabb kötete, amelynek portréiban a beleérző készség alapos tárgyismerettel kombinálódik. Csak remélhetjük, hogy nem marad el a folytatás, s hogy szerzőjük továbbra is szívügyének tekinti az értő és érzékeny olvasást. Fónod Zoltán, Szeberényi Zoltánhoz hasonlóan, ma is aktív alakítója a szlovákiai magyar irodalomnak. A tanulmányaiba épített tudásanyag, amelynek tárgya a két világháború közti, illetve 1945 utáni szlovákiai magyar irodalom, politikai és kulturális élet, nélkülözhetetlenek és megkerülhetetlenek Fónod Zoltán számára a humanizmus, amelynek szerinte par excellence letéteményese Fábry Zoltán, sosem csak elvont eszme, hanem konkretizálódott cselekvés, etikai magatartás, a küldetés és a szolgálat parancsa. Az irodalom és az irodalmi élet akkor tűnik életerősnek, ha az egészséges dialógusviszony jellemzi. Mit kívánhatna ez a szöveg köszöntőnk végéhez érve? Ha az irodalmi érték természete értő és félreértő párbeszédek, tisztázó viták és folytonos újraolvasások eredménye, úgy kívánok az Ünnepeltek szövegei számára sok felforgató olvasatot, az olvasásba vetettség folytonos állapotát. A szöveg ugyanis főleg akkor képes hatni, ha képes kiváltani az ellenkező előjelű olvasatok tömegét is. így lesz megkerülhetetlen és olvasható, talányos és átírható.
