Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Milan Richter: A végén nem leszel elhagyott; Utánunk a hamu...; Csendélet halott nyúllal; A totalitás övezetében (vers)
Milan Richter versei „Titokban kellett volna szétszórnunk a nyílt tengeren. Auschwitzban hamudombokat láttam, hatalmas halmokat. Csak mikor Eichmann maréknyi hamuját szórtuk szét, jöttem rá, micsoda embertömeg fért abba a hamuhegybe.” Csendélet halott nyúllal A fülledt alomból gyermeksírás hallik Heródesi hajtok vonulnak az erdőbe. Az állatok istene szélként nyargal velük, odúk előtt vonítva, bokrok fölött körözve... Csizmacsikorgás... nyúl a hóbucka mögött, vágtat álmában, mint a lövedék... „Ünnepelsz, mi? Szarvast lőttél?”„Ünőt. Ott, a kastély mellett,” Tompa durranások — akár a pezsgősdugók ezen az éjszakán. Vörös foltok. A hóban boldogtalan nő rúzsának foltjai A pof ácska egyre merevebb, örökre túl már a félelmeken. A csizmák a rúzsmaradékhoz rohannak. „Itt vagy, kedvesem.” Feltámadt a szél. Az állatok istene tör a hópelyhek dárdáin át az égre... Viszi magával a még meleg lelket. Az Istennel majd irgalmat kér érte. A totalitás övezetében — Napfogyatkozás, kisasszony? — Miért ne? Mi az ára? — Ezé a speciális szemüvegé egy százas. — Egyébként a jelenség ingyenes. Övezetünkben két percig tart. — Arra elég a napszemüvegem. A sötétség jön és elmegy, nem igaz?
