Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Erdélyi Erzsébet—Nobel Iván: „A nemzet — ha megmarad — csak otthon marad meg” (Beszélgetés Püski Sándorral)
Beszélgetés Püski Sándorral tudott kiváltani, és az így tovább vitt családi üzemben ez egyszer ő lett a főnök, én meg a „segítő családtag”. Abban a bizonyos első korszakban nem is az volt a lényeges, hogy hány könyvet adtunk ki, hanem az, hogy milyeneket és milyen körülmények között, az állandó anyagi szükségben is szerencsés időben. Az egyetemi éveim alatt alakult életteljes mozgalommá a népi írók tevékenysége a nemzeti gondok felvállalásával: a baranyai egyke (Illyés Gyula, Kodolányi János, Filep Lajos, Kiss Géza), a paraszti szegénység-földtelenség (Bajcsy-Zsilinszky Endre, Matolcsy Mátyás, Kerék Mihály), a falukutatás (Féja Géza, Szabó Zoltán, Erdei Ferenc, Kovács Imre), a nemzeti-szellemi élet szervezője (Németh László), a paraszti sorból közvetlenül kinőtt írók (Erdélyi József, Veres Péter, Szabó Pál, Sinka István, Tamási Áron), a már említett folyóiratok szerkesztőségei 1937-re kezdtek beérni egységes politikai mozgalommá: 1937. március 15-én megalakult a Márciusi Front. A megtámadott hatalmi rendszernek azonban akkor még volt ereje a visszaütésre: könyvbetiltásokkal (Féja Géza: Viharsarok, Kovács Imre: Néma forradalom, Erdélyi József: Fehér torony), irodalmi és politikai büntető perekkel 1937—38-ban elsorvasztotta a politikai szervezkedést, a folyóiratok is megszűntek vagy csak tengődtek. Az 1938—39-es kiadói indulásunk tehát elemi szükségletet töltött be. Az íróknak szükségük lett arra az egyetlen kiadóra, amely őket, s csak őket vállalta mindenestül, még azoknak is, akiknek a regényeikre volt már kiadójuk (Németh Lászlónak a Franklin, Kodolányinak az Athenaeum), mert kiadóik ezeket a nemzeti-politikai írásaikat nem vállalták. Viszont a könyvkereskedelem elutasító kelletlenkedése minket meg arra kényszerített, hogy társadalmi úton kezdjük el a terjesztés-eladás megszervezését. Ebben először a nagyobb egyetemi szövetségek: a Turul Szövetség, a Református Diákszövetség kisebb- nagyobb testületei, a népfőiskolái mozgalom katolikus (Kalot) és protestáns szervezetei, a parasztszármazású diákok népi kollégiumai egyesülése segített, különösen pedig az 1938—4l-es években visszacsatolt területek érdeklődése, és ezzel együtt a nemzeti létünk hallatlan erejű megemelkedése tett igazán hatásossá és eredményessé bennünket. Országszerte egyes és csoportos irodalmi estjeink, 100-150 helyen megrendezett könyvnapi ünnepségeink és a szárszói táborok áttételes politikumát az államhatalom, különösen már Teleki, Bárdossy és Kállay miniszterelnökök alatt, ha nem is segítette — ettől még Teleki Pál is visszariadt, amikor a védelme alatt megrendezett, Táj- és Népkutató Intézetben a földügy rendezését is sugalló kiállítást a földbirtokos társai megtámadták —, de elviselte, mert sokkal, több bajuk volt a sokféle németbarát nyilasmozgalommal, a befolyását féltő és ránk is acsarkodó polgári baloldallal és a vélt jövőjükre készülő, de még titkosan szervezkedő kommunistákkal Mindezekből következően 1938—1943 között a sokféle nemzeti mozgolódásban a népi mozgalom és benne a kiadónk tevékenysége volt az az élesztő, amelynek erejéből megvalósulhatott volna a két század óta esedékes nemzeti megújhodás. A ránk törő háborús pusztítás, az újabb országcsonkítás és a 46 éves szovjet kommunista uralom éppen ezért az elsők között minket ütött ki a háború után újból rendeződő politikai életből.
