Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Fónod Zoltán: „...történelmünk kínálja az abszurditásokat” (Beszélgetés Grendel Lajossal)
Beszélgetés Grendel Lajossal — Köszönöm kérdésed Közérzetem a helyzetemnek megfelelő. Amennyire bírok, igyekszem sztoikus lenni. * A mai magyar írói-irodalmi sereglésből kit tartasz Szlovákiában sikeres, tehetséges írónak? — Sokakat: idősebbeket, fiatalabbakat egyaránt. A fiatalon elhunyt Talamon Alfonzot, például. Nagyon tetszenek Macsovszky Péter szövegei és Fülöp Antalnak a Piszkos ember című regénye. És persze sok más könyv is. Irodalmi életünkre, s egyáltalán, a magyar irodalom egyetemességéről elhangzó gágogások igazi tartalmára nagyon jellemző, hogy ezeket a műveket (a Talamonéi kivételével) szinte észre sem vette a szakma. Annyit sem mondtak róluk, hogy Uf, uf! Se itthon, se odaát. * Műveid, tehetséged alapján akár azt is mondhatnám: elkényeztetett gyermeke voltál a kornak. Könyveid megjelentek, egzisztenciálisan nem bántottak. (Fúrni fúrtak, de ez társadalmi „társasjáték” volt. És az ma is') Az Érdemes Művész címet szinte tálcán hozták (csak azért egy évvel később, mert a Magyar Szekció vezetősége Tőzsérnek adott elsőbbséget), Madách-dí- jas, József Attila-díjas, sőt: Kossuth-díjas író vagy! Mi hiányzik még a boldogságodhoz (az ilyen kérdéseken kívül!)? — Ücsörögni a tengerparton, vagy egy párizsi kávéház teraszán, vagy egy New York-i blues-kocsmában sör mellett (Velkopopovicky közel vagy Budvar legyen), vagy igazi, nem pancsolt, elzászi Rajnai rizling mellett, francia sajtokat és mindenféle tengeri förmedvényeket enni hozzá, és egy időre elfeledkezni arról, hogy mennyire frusztráltak, idegesek, depressziósak vagyunk itt, Európa boldogtalanabbik felében. Apropó, Párizs! Koncsol Lászlóval Valér Mikulával, Tőzsér Árpáddal nemrég eltöltöttünk egy hosszú hétvégét a francia fővárosban, s a bulvárokon csatangolva elképedve tapasztaltam, hogy sok helyen fűtik a kávéházak teraszát. Körülötted, tegyük fel, hóvihar tombol, te pedig ülsz ingujjban az utcán, és még meleged is van. Hiába, ahol van elég pénz.. Ilyen apróságokból jössz rá, hogy Nyugat- és Kelet-Európa még sokáig két más világ lesz * Évekkel ezelőtt a sorskérdések megfogalmazásában az író számára „az ember szabadságának, különösségének, egyediségének, megismételhetetlensé- gének, méltóságának és szuverenitásának” a lámpásként való megjelenítését tartottad fontosnak. Ma milyen a sorrend, egyáltalán a modern író számára létezik sorskérdés? — Számomra ma is ugyanaz a sorrend. Olyan évszázad küszöbén állunk, amely mindnyájunk számára kritikus lesz A Mikulás vagy a Jézuska ózonlyukat hoz meg környezetpusztulást, meg járványokat, meg üvegházhatást... Ilyen kilátások mellett a történelem végéről papolni rettenetes naivitás. Akkor már inkább a világ végéről! Félre ne érts, egy pillanatig sem gondolom, hogy az író vagy az irodalom képes ezeket a kedvezőtlen folyamatokat megfékezni. De nem árt, ha tematizálja. Mint a közelmúlt véres amerikai szatíráinak írói, katasztrofista prózája, Pynchon, Vonnegut, Barth, Coover,
