Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Fónod Zoltán: „...történelmünk kínálja az abszurditásokat” (Beszélgetés Grendel Lajossal)
„...történelmünk kínálja az abszurditásokat” régen meghaltak már — viszonylag fiatalon. Én meg, ráadásul, kései gyerek voltam. Ami a kérdés másik felét illeti, tréfásan azt is mondhatnám, bizonyára a pánszláv patológiától megtisztult valamelyik Kollár-gén aktivizálódott bennem. Apai nagyanyám ugyanis Ján Kollár egyik fivérének a leszármazottja volt. * A „fordulat évében” (1S>48) születtél, s a prágai tavasz megtiprása idején lettél egyetemista. Milyen gyerek voltál, s mi szerettél volna lenni? — Azt hiszem, elég akaratos és önfejű gyerek voltam. Erre a kérdésre tárgyilagosan a szüleim tudnának válaszolni, ha még élnének. És persze a hajdani tanítóim és tanáraim Hogy mi szerettem volna lenni? Autóbuszsofőrtől kezdve középiskolai tanárig sok minden. író nem, az biztos. Apám a természettudományi pályák felé próbált terelni, mondván, egy fizikusra vagy vegyészre minden rezsimnek szüksége van. * Pályaválasztásodat (magyar—angol szakos tanár) mennyire motiválta irodalmi érdeklődésed. Mikor gondoltál először arra, hogy író leszel? — Elsőéves matematikai—fizika szakos egyetemi hallgató voltam, amikor elkezdtem novellákat írni. Hogy miért, ma sem egészen világos a számomra. Talán, mert az írás örömet szerzett. Nyilván van valami freudista magyarázata a dolognak. Mindenesetre ettől kezdve tudatosan készültem az írói pályára. Búcsút mondtam a természettudományi tanulmányaimnak. Vettem egy mély lélegzetet meg egy angol nyelvkönyvet. * Sorsod úgy alakult, hogy egyetemi tanulmányaid befejezése után a Madách Kiadó szerkesztője lettél. Mi vonzott a könyvkiadáshoz, s mit jelentett számodra a Madách? — Azt hiszem, a szerkesztői munka, kiváltképpen egy könyvkiadóban, pályakezdő író számára hatalmas iskola. Szerkesztőként az ember másképpen olvas, mint ágyban, párnák között, elalvás előtt. Módjában áll a legkülönfélébb írói világokba szinte bévülről betekinteni, ellesni és megismerni mindenféle írói fogásokat. A gyöngébb kéziratok megszerkesztéséből is sokat lehet tanulni. Hiszen azáltal, hogy belenyúlsz a szövegbe és igazítasz rajta, egy kis írói munkát is végzel. Olyasmi ez, mint egy sportolónak az edzés. A Madách volt az én írói főiskolám Ráadásul egy minden szempontból nyitott, az irodalmi értékeket tisztelő közösségbe kerültem olyan időkben, amikor a pártközpontból és máshonnan árgus szemekkel figyelték miden mozdulatunkat. * Valahol azt nyilatkoztod, hogy a Madách Kiadó nem volt irodalmi „műhely”. Ezt azért vitatnám, hisz ti, akik a kortárs magyar irodalom sorsát igazgattátok, világra segítették, óhatatlanul „műhelyként" is „beavatkoztatok” az irodalom alakulásába. Vagy nem így van? — De így van. Ma már, ennyi idő távlatából, én is úgy látom, hogy bizony, műhely volt. Nem is akármilyen. Méghozzá a sok szorongattatás közepette és ellenére. Kicsit úgy tekintek az ott eltöltött majdnem két évtizedre, mint valami hadastyán a régi csaták emlékére. Rád, Mayer Juditra, Hubik Pista bácsira,
