Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Kovács András Ferenc: Rhapszódia három rajzolatban
Kétszáz éve született Vörösmarty Mihály Homlokába billenő hatalmas Bánatával, menny-nehéz kalappal Szélbe dőlten imbolyog sötéten Támolyogva... Érne bár hazáig! Nyelve botlik, lelke tántorulhat: „Mi sem ér a szók pazar zenéje!’ VÖRÖSMARTY TÉR Viharba bomlott köpönyeg Verdesve leng, halad — Fölötte, mint fáradt madár, Röpülni vén kalap. Már mind a kettő megviselt, Divatjamúlt darab — Hazáig mégis eldülöng Köpeny s fakult kalap. Kacsáznak lent, ügyetlenül, Egy átoksúly alatt — Egy szélbe bolydult köpönyeg S egy álma tag kalap. VÖRÖSMARTY HAZATÉR Fúlt szél dühe csattog az utcza során: Késő van-e már, avagy újra korán? Köpeny suhog éjben, a lámpa alatt: Kíséri inogva az árva kalap... így bolyganak ők haza, künn, de külön s egyedül Görnyedve — fölébük a hála s a csönd kegye dűl! Dúlt sors szele zúg, fut az utczasoron: Fú által a lélek a puszta koron... (Élet és Irodalom, 2000. december 7.)
