Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Duba Gyula: Akinek az isten súg (Zs. Nagy Lajos 65. születésnapjára)
Akinek az isten súg Zs. Nagy Lajos 65. születésnapjára Egy interjúban megkérdezték, mi kell ahhoz, milyen lelkiállapot, hogy verset írjon. Az ihlete felől faggatták. Zsélyi Nagy Lajos így válaszolt: „Nem tudom... Nekem az isten súg... Úgy látszik. Valaki súg nekem. Súgja a verseket...” Hasonló választ rajta kívül aligha adhatott volna más. Nem hinnénk el. Talán meg is mosolyognánk. Neki azonban elhisszük, hogy isten súgja a verseit! Másnál hiteltelennek találnánk az állítást. De Zsélyi... ő igen, neki lehet, hogy isten súg... Áldott és termő, ám bizonyára nagyon nehéz alkotói sors, amikor a költő a teremtőre hagyatkozik. Ilyen lehet az ideális szabadság állapota. Az embert csak belső mértékei korlátozzák, külső körülményekre nemigen ügyel. Csak önmagában bízik, így aztán magányos csapást vág az életben, amelyre mások, lelkes követők vagy segítőtársak ritkán tévednek. Az Ószövetség Ura inkább haragos és büntető isten, az Újszövetségé pedig jóindulatú, megbocsátó, legkevésbé a segítő teremtőt ismerjük. A költőnek, akinek ő súg, ezért nehéz a sorsa. Többnyire mindent magának kell megteremtenie. Zsélyi Nagy is magányos utat járt és önerőből építkezett. Művekből házat épített magának, pompás szellemi palotát, íróként-költőként benne lakik. Annál több gondja volt a zabosi házzal, panellakásával. A szellemi lak sem épült könnyen, sok energiát, elpazarolt életerőt, gyötrelmes gondokat követelt. Mire megépítette, jócskán belerokkant. Emlékszünk még pompás fiatal éveinkre, boldogult úrfikorunkra, amikor az ötvenes évek közepén Lajos megjelent közöttünk. Csak a neve volt, az is a Zsélyi nélkül, meg a marcona ábrázata, csibészesen görbe mosolya és sötét üstöké, versei kevesebben. A „nyolcak” antológiájában szerepelt, érdekesen, ám még nem feltűnően. Bár már azokat a verseket js az isten „súghatta”, koraiak, ám a zamatuk érezhető. Azt mondja mindjárt indításként: „Verset csak a szív teremthet...” Romantikus gondolat, vélhettük, jelszószerű! A modern líraeszmény tárgyilagossága felől nézve akár gyanakvást is kelthet. Érzékenykedést, szentimentalizmust eredményezhet. Neki azonban jellemzője lett, azóta is szívvel írja a verseit! Ez azonban nem érzelgősséget jelent, sem romantikus közhelyeket, hanem mély és kemény őszinteséget, könyörtelen s mégis meleg iróniát, hiteles vallomáskényszert. A magyar irodalomnak volt már egy Nagy Lajosa, ezért veszi fel a Zsélyi nevet. A korai előd és névrokon is magányos, kemény jellem, konok prózaíró. Évek teltével, ahogy zúdul ránk a történelem, a költő vallomásossága mind drámaibb és őszintébb, kitárulkozó. Egyre emberibb, művészibb és hitelesebb. Szív és ész munkája a vallomás. A tudat is képes vallani, gyakran mégis fenntartással fogadjuk üzenetét, mert az ész hajlamos, hogy mérlegeljen, célszerűen rejtőzzön vagy tárulkozzon, féligazságokat mondjon. A szív azonban robbanékony, képtelen mérlegelni, őszinte és kitárulkozó. Isten súgja és a szív teremti a verset! Már 1964-ben, Ének a
