Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Fonod Zoltán: Egy 65 éves fiatal költő információs bankja (beszélgetés)
A 65 éves Tőzsér Árpád köszöntése De olyan 17-18 éves koromig, azt hiszem, afféle rigmusfaragó deákpoéta voltam. S ez a kezdeti korszak későbbi költői eszmélkedésemnek többet ártott, mint használt. Túlságosan sokáig tudtam és hittem úgy, hogy a vers a ritmussal és rímmel egyenlő. A mélyülés Illyés hatására kezdődött el bennem, az - enyémhez hasonló - gyermekkora, élményvilága döbbentett rá, hogy az igazi vers ott kezdődik, ahol a jelentés is művészi jellé, azaz formává válik. Illyés Gyula 1952-ben vagy 53-ban Komáromban járt, s akkor kezdtem ismerkedni a verseivel. * Költőként volt-e neked is fényes szellők korszakod? — Ha a fényes szellők korszak alatt költészetünk ötvenes évekbeli mozgalmi periódusát érted, akkor azt kell mondanom, hogy hál’ istennek, nem. Ez talán azok után meglepően hangzik, hogy az előbb éppen komáromi mozgalmár múltamról beszéltem, de akkoriban egyrészt nagyon kevés verset írtam, másrészt, amit írtam is, inkább naiv diáktémákról szóltak, s nem a fényes jövőnkről, s egyéb akkori szellőkről. * Minek tartod magad, poéta natusnak, vagy poéta doctusnak, melyik kedvesebb számodra, a született vagy a tudós költő? — A kettő a mai költőben már távolról sem válik markánsan szét. — Úgy mondanám, hogy a korábbi poéta doctusi témákat (irodalom, képzőművészet, filozófia, a kifejezési forma maga) a mai költő a poéta natus érzelmi habitusával éli meg. Ami meg a klasszikusokat illeti, egyre több poéta na tusunkról derül ki, hogy tulajdonképpen poéta doctus volt, hogy imitálta a természet vadvirága színét, illatát, tövisét, s pontosan az imitáció magas művészi foka jelenti az esztétikai kvalitásait. (Legutóbb Margócsy István bizonyítja be egy kitűnő tanulmányban a magyar költészet legtermészetesebb vadvirágáról, Petőfi Sándorról, hogy tulajdonképpen poéta doctus volt.) * Milyen vonzások és vonzódások szerint alakult az életed? Kik voltak a példaképeid, kedvelt íróid, költőid, mestereid? — Erre a kérdésre nekem nagyon nehéz lenne válaszolnom, mert annak a meggyőződésemnek megfelelően, hogy egy stílust akkor érthetünk meg árnyalataiban is, ha magunk is kipróbáljuk, szinte minden versolvasmányomat/élményemet alkotásban is magamévá tettem. Most Varró Dánielnél tartok. De kezdem néha Walter mesternél vagy - mondjuk - a tavi költőknél is. S talán éppen ezért érzem magamat időnként még ma is fiatal költőnek. — Úgy fiatalnak, ahogy az ötvenes-hatvanas-hetvenes években nagyon gyakran neveztünk harminc-negyven éves makacs újrakezdőket fiatal költőknek. Én is örök újrakezdő vagyok * De most komolyan: a ti költői indulástok (1958) a sematizmus végnapjaira esett, csakhogy 1956 a történelemben is kitörölhetetlen cezúra. Szerinted a lehetőségetek kérdése volt, hogy a szlovákiai magyar irodalomban ti lettetek a kezdet, a honi költészetünk eleje, vagy a kor állította vissza az irodalom/művészet természetes rendjét?
