Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Cselényi László: Miniportrék erdélyi írókról, szemelvények
KORTÁRS MAGYAR IRODALOM gával feküdt a domboldalban: a csillagokat nézte.” „Nem szomorkodnunk kell, amiért ő már nincsen, hanem boldognak lennünk, hogy élt” — írja Csiki László. — Költészetével eggyel több dolog létezik a világon, több lett a megismerni- valónk. Kenéz Ferenc: Lovak a virágoskertben „Tűhazám /tükörhazám//tű-ország/tükörbirodalom// rettenetlen/ülök/trónusomon// vérembe/tűk/zizzennek// jeltelen/ a nesztelen/ birodalom/ valaki/királyként/felsír/ S elindul/ a tűvel benőtt /utakon.” Tű-ország című versének második fejezete az idézett rész s ez a Tű-ország cím telitalálat. Sokkal inkább illett volna az egész gyűjtemény élére is, noha a szép Lovak a virágoskertben is elég találó. Egyáltalán: ki ez a Kenéz Ferenc? — kérdezhetik sokan. Az utóbbi években-évtizedekben eléggé fölszökkent az erdélyi magyarok recepciója Budapesten, de az unos-untalan dicsért és kiadott sztárok árnyékában Kenéz Ferencről alig-alig hallottunk. Pedig a korán elhunyt Szilágyi Domokos s a más okok (politikaiak) miatt közismert Szőcs Géza mellett a kortárs erdélyi lírának (annak ellenére, hogy ő is áttelepült Magyarországra) ő az egyik legfigyelemreméltóbb képviselője. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint válogatott gyűjteménye, a Lovak a virágoskertben. „Olyan szabad szeretnék lenni, mintha egy tojásban volnék” — olvassuk mindjárt a kötet legelején e mottószerűen tömör verset. S egy ugyanilyet a kötet végén: „A búzaszem, mely egy lakatba hullott, az vagyok”. Nem minden verse ilyen rövid Kenéz Ferencnek, rövid költeményeket hosszú kompozíciók követnek és fordítva. Ilyen kompozíció, talán a legfigyelemreméltóbb az egész könyvben, az XYZ (1978-ban ez külön kötetben is megjelent). „Ami egyszer megtörtént a versben/ az életben már / vissza-történhetetlen, ...Nem kell, csak Három Betű,/ gondolom, ezt szabad, nem? / mondja a képviselő,/ gondolom, ezt szabad, nem?/ nem kell csak Három Betű/gondolom, ezt szabad, nem?/ mondják a képviseltek/...Ez itt nem vers,/ez csak a vers húsa,bőre/csont ja és idegrostja, egyebe,/valahogy úgy tessék ezt elképzelni/mintha valaki a költészetet,/mint egy kilukadt meleg harisnyát/ a kezére húzta volna, s aztán/ csak úgy egyszerűen kifordította /volna...” De ki is hát valóban ez a Kenéz Ferenc? Az ötven-egynéhány éves költő első kötetéről (Fekete hanglemezek, 1968) ezt írta Balogh Edgár: „Gondolati realizmus ígérkezik itt a líra minden szépségével, érzékenységével és emberség-messianizmusával, s mert ilyen, ezért nemcsak tagadása ez a fiatal költőiskola évszázados költői hagyatékának, hanem folytatása is.” Mégpedig kiváló folytatása. Az azóta megjelent Kenéz-kötetek ékes bizonyítékai a mondottaknak. „Ezt a/levelet / Verespecsenyére küldöm// ezt a/másikat/ Aratónagylábujj- kára ezt/meg/ Rakottrozálira//aztán/van/olyan/is// leveleim között// melye
