Irodalmi Szemle, 2000

2000/9-10 - KEGYELET - Bábi Tibor: Éjszaka (vers)

Bábi Tibor

Éjszaka

A mozdulatlan, szunnyadó tárgyakat tapintja fáradt virrasztó szemed, és nem lát rajtuk mást, csak a nyugtató, elpihentető mozdulatlanságot, mely sima, néma,

mint a barnára lakkozott bútorok, mögötte mégis ott munkálkodik, küzd a sose szűnő tiszta szorgalom, számon tart, figyel, hogy megtartsa őrző, szelíd otthonod.

A szekrény, a zárt, merev ajtó s négy fal szögleteibe, az öblös székbe, a függönyök omló, lágy fodraiba, az izzószálba, a fénybe varázsolt értelem, gondos

emberi kezek hű simogatása érinti arcod,

lelked: biztató testvéri üzenet a társtalannak,

s ha nem tudtad, most sejted, érzed már, hogy sokan szeretnek.

Népes a világ, s az ember magánya sose volt teljes.

És nincs is magány — a néma bútorok, négy fal között se —, bár nem vigasztal szó, üres ígéret s futó szerelem.

Csak a dolgos kéz, csak a munka szeret; olyan egyszerű és csoda mégis, hogy értő és szelíd érintésünkre átlelkesül a hideg érc, a kő, fém, pihenő szerszám.

Kis asztalodon nyíló virágkehely a karcsú váza, ibolyák színét idézi merev, kék szomorúsága; múlik, elmúlik lassan a hosszú nap, mondja az óra,

és rád mered a sötét ablaküveg: Térj nyugovóra!

Heverődön a paplan és a párna mély álmot ígér:

Lesz holnap is nap! ültödben elszunnyadsz a párnás széken,

75 éve, 1975. október 30-án született Bábi Tibor