Irodalmi Szemle, 2000

2000/9-10 - Z. Németh István versei

Z. Németh István

Két dallam közt a szünet téged idéz fel, az idő farkasa elé vetett régi napokat.

Ahogy a lobogás vibrál, lélegzik a kozmosz, ahogy az űr betelik, kiürül a lélek a zajban.

Nincs meg az első emlék és múlnak a végső érvek. Játszik a történet, baj gyűlik, hegy fal elomlik. Csak az ölelésed érzem a forró gerincben.

Csak a szád tüze hatol át a jégfalakon.

Gáspár Péter: Fasizmus, bronz, kő, 1987