Irodalmi Szemle, 2000
2000/7-8 - NYELV ÉS ÉLET - Lanstyák István: A magyar nyelv helyzete és jövője Szlovákiában (tanulmány)
Lanstyák István Minél kisebb mértékben szorulnak ugyanis rá a beszélők a másik nyelvre, annál inkább anyanyelvdomináns a kétnyelvűségük, s így annál kevésbé jelentkezik anyanyelvűkben a másik nyelv hatása. Akármennyire is hihetetlennek tűnik sok ember számára, a magyar nyelv fennmaradása szempontjából nem igazán lényeges az, hogy a mindennapi beszélt nyelvben mennyi a szlovák eredetű kölcsönszó vagy akár nyelvtani szerkezet, ugyanis nyelvileg az idegen elemekkel telített nyelvváltozat semmivel sem rosszabb, mint az, amelyben kevesebb a kontaktusjelenség. Ez a laikus emberek szemében botrányos kijelentés szociolingvisztikai közhely. Az idegen nyelv szókészleti elemeinek és hangtani, alaktani, mondattani stb. jelenségeinek átvétele nemhogy nem jelent veszélyt a beszélők számára, hanem ellenkezőleg: rendkívül hasznos folyamat. A kontaktusjelenségek ugyanis közelebb hozzák egymáshoz az együtt élő népek nyelveit (így jönnek létre az eredetüket tekintve különböző, mégis számos közös vonással rendelkező nyelvek alkotta ún. nyelvi areák), ezzel pedig hozzájárulnak a nyelvhasználat gazdaságosságához. Ami magát a nyelvet illeti, arra nézve sem jelentenek a kontaktusjelenségek semmiféle veszélyt, hiszen azt vagy egyszerűen megváltoztatják, vagy pedig egyenesen gazdagítják, bővítve kifejezés! lehetőségeit.3 Ha az idegen elemek romlottá tennék a nyelveket, akkor a világ egyik legromlottabb nyelve kétségkívül az angol volna (legalábbis a nagyobb, ismertebb nyelvek közt). Ami a kisebbségi helyzetben élő kétnyelvű beszélőkre, sőt magára az általuk használt anyanyelvre nézve valóban veszélyt jelenthet, az a kisebbségi helyzetből fakadó, sokszor a többségi hatalom nyelvvisszaszorító, lingvicista politikája által is gerjesztett nagyfokú nyelvi hiány; illetve ennek szélsőséges változata, a nyelvcserehelyzetben jelentkező nyelvleépülés. Ezt azonban korántsem a másodnyelv hatása idézi elő, hanem az első nyelv használatának korlátozottsága. (A másodnyelv nagymértékű hatása — amely velejárója a nyelvleépülésnek — itt nem kiváltó ok, hanem következmény.) Annak, hogy a szlovákiai magyar nyelvtervezés mégis azon van, hogy a szlovák nyelv hatását a magyar standard szlovákiai változatára minimalizálja, nem az az oka, hogy a szlovák kölcsönszavak vagy nyelvtani jelenségek romlottá tennék nyelvünket (a „romlottság” nyelvészetileg egyébként is értelmezhetetlen fogalom, a „tisztaság”-hoz hasonlóan), hanem egyszerűen az, hogy a szlovakizmusok nyelvi különbségeket hoznak létre a magyar nyelv szlovákiai és Szlovákián kívüli változatai között. Ezek a különbségek — tudjuk — nagyon csekélyek, s ritkán idéznek elő kommunikációs zavarokat; inkább — hogy úgy mondjam — lélektani szempontból okoznak károkat: puszta létükkel nemzetünk sorstragédiájára, a trianoni katasztrófára, ill. annak következményére, a magyar nemzet szétdara- boltságára emlékeztetnek. Ezért nem szeretik oly sokan a horcsicá-1, a párki-1, a vlecská-1 és társaikat annak ellenére, hogy nyelvi szempontból ezek éppoly tökéletes szavak — méghozzá magyar szavak, mint közmagyar megfelelőik, csak éppen földrajzilag és társadalmilag szűkebb körben használatosak,4 A kölcsönszavak és más kontaktusjelenségek legföljebb közvetve járulhatnak hozzá a nyelvcseréhez azáltal, hogy a magyar beszélőközösségben máig
