Irodalmi Szemle, 2000
2000/7-8 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Sinkó Ervin: Vándorbotom meg-megtorpan (vers)
KORTÁRS MAGYAR IRODALOM vetett szelet és aratott vihart a budapesti közvéleményben. A vihar elcsönde- sült, a hírnév megmaradt. Ladik Katalin nemcsak kiváló színésznőként van jelen a jugoszláviai és az egyetemes magyar művelődésben, hanem kiváló költőként is, épp a Kiűzetés alapján. „Nem az elkülönülés vagy a különcködés költője, hanem sokkal inkább az eleven hagyományé; az eredeté és a folytonosságé. Számára az egzisztencia szétbomlása, elszigetelődése, bár nagyon is számol vele és nála is állandóan jelen van, mint eredmény használhatatlan, elfogadhatatlan és kibírhatatlan” — olvashatjuk a Kiűzetés hátlapján. S a folytatás: „Ebből az elfogadhatatlanságból, ebből az elviselhetetlenségből alakult ki az igen egyénien drámai formaélmény és formahelyzet, melyben életösztön erejű érzelmi ténnyé válik az érintett szembeszegülés és küzdelem.” Ladik Katalin az ún. Új Symposion-nemzedékkel indult, de inkább annak a perifériáján téblábolt. Ma, évtizedek távolából egyre inkább úgy tűnik, hogy nem a periférián, hanem nagyon is a középpontban van a helye. S nemcsak a vajdasági magyar irodalom viszonylatában, hanem az egyetemes magyar irodalomban is. Hisz nemzedéke, a ma hatvan körül járó nemzedék igazán kevés jelentős költőt produkált (nemcsak magyar, világviszonylatban is, de ez most más kérdés). Hamarjában Oraveczen, s a tőle jó fél évtizeddel idősebb Tandorin, Szilágyi Domokoson, s a honfitárs Tolnain, Domonkos Istvánon kívül nem is tudnék több nevet fölsorolni. „Most megiszom a tejet / most verést kapok / tél van és táncolok / megiszom táncolok szoptatok / lábam közt az ég / most majd meghalok.” Szemelvények SINKÓ ERVIN Vándorbotom meg-megtorpan Valószínűtlen vagyok. Még a nyelv is, melyben kiáltok S egyáltalán Lesz negyedszázadja már, hogy kalásznak hívták a kalászt, Lánynak a lányt s lángnak a lángot, mint láttam. Föld helyett emlék az, min azóta állok. Negyedszázadja lesz, hogy emlékekből élek, S máig nem ért utol árnyas újító feledés. Emlék a remény s a bánat, miért vérzem, Emlék a foglalat s életem, mely mint ékszer, Hóban fagyban, porban töretlen egy s egész, Furcsa magamnak is már legfurcsább talány. Vándorbotom ím meg-megtorpan: Koldusgazdám, kérdi, s ha rosszul emlékszel? Koldusgazdám, kérdi, s ha jól is emlékszel,
