Irodalmi Szemle, 2000
2000/7-8 - A HETVENÉVES SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: „A műfaj szerelmese lettem...” Beszélgetés Szeberényi Zoltánnal
A hetvenéves Szeberényi Zoltán köszöntése véglet között ingázom, túlságosan egyikhez sem közelítve, mindig az aktuálus közérzetem és lelkiállapotom szerint. Ankétokon, vitákban a legritkább esetekben veszek részt. Különösen írásban nem, alkalmi felszólalások, rögtönzések formájában gyakrabban. Az elmúlt négy évtized alatt két alkalommal kapcsolódtam bele sajtóban folyó véleménycserékbe. Erre a tulajdonságomra egyáltalán nem vagyok büszke, mindig utólag vagyok okos, vagy még akkor se. Ezt a jelenséget lehet aztán tetszés szerint szerénységnek, álszerénységnek, félénkségnek, zárkózottságnak stb. minősíteni csakúgy, mint gyávaságnak, bárgyúságnak stb. Ami pedig az állítólagos humorérzékemet illeti, a volt hallgatóim által terjesztett, kellően felnagyított véleményről van szó, amelynek annyi a valóságalapja, hogy a tőlem telhető módon igyekeztem mindig oldani a tanórák bágyasztó unalmát, nem kímélve szeretett diákjaim könyökét az örökké ismétlődő poénok miatt. * A közelmúltban „unokalesen’’ voltál a „mocsáron" túl. Milyennek tűnt Neked első látásra Amerika, az ígéret földje? — Ezt az élményt csak hosszasan tudnám felidézni. Maradjunk annyiban, hogy ötven év késéssel jutottam el Amerikába. Sajnos, nem a J. F. Cooper, Mark Twain és mások műveiből ismert világba, hanem egy lüktető, csodálatos és egyúttal lehangoló, kemény törvényekhez igazodó világba érkeztem meg. Azoknak adok igazat, akik némi túlzással, de nem minden igazság nélkül hirdetik, hogy aki járt az USA-ban, főbb vonalaiban látta a világot. Az a sokszínűség, ami lépten-nyomon tapasztalható — emberekben, szokásokban, életfelfogásban —, csallóközi lelkemnek döbbenetes volt. Egy hónapig voltunk az Új Világban, láttam valamit színéből, fonákjából, de elmélyülni nem volt alkalmam. Egy valamit azonban tisztáztam magamban, tartósan ott élni csak kényszerűségből tudnék. * Néhány éve nyugdíjasként éled életed. Visszafogadott szülővárosod, Komárom. Hogyan éled, élitek feleségeddel, fudittal együtt komáromi napjaitokat, mit jelent számodra a város, s milyen tervek foglalkoztatnak? — Először élvezhetem életemben a függetlenség, a „háztáji” önrendelkezés és személyi szabadság örömeit. A panelház börtönéből egy családi ház kevésbé kényelmes szabadságába csöppentünk. Kéttenyérnyi udvarunkat veteményeskertté léptettük elő, ami kevés termést és tengernyi munkát ad. Úgy képzeltem, nyugdíjasán időmilliomos leszek. Egy frászt. A terminusok ugyanúgy üldöznek, mint aktív koromban. Ha írok, a kerti foglalatosság marad el, ha kapirgálok ágyásaink között, az írás szenved késedelmet. Egyelőre ez a pendlizés a hobbim. Nem valami szórakoztató. A városba ritkán jutok el. Nem is nagyon szorgalmazom, sokszor hetekig nem teszem a lábam az utcára. A város nem azonos azzal a Komárommal, ahol én születtem, csak hasonlít hozzá. Minden változik körülöttünk, s nem mindig előnyére. Bár lehet, hogy csak öregszünk. Ahogy viccesen mondani szokták, „már a jövő sem az, ami volt”. * A bográcsgulyás készítésén kívül (ebben állítólag nagymester vagy!) mi
