Irodalmi Szemle, 2000

2000/7-8 - Gion Nándor: Disznóvér és Dugóhidi Anita (elbeszélés)

Gion Nándor

csillogó szőrű, kedves és fajtiszta kutyáról, gazdája ezt természetesen méltányolná.

Dominika nem zárkózott el a javaslat elől, sőt felderült az arca, azt hiszem, nagyon szenvedett már intellektuális magányában, ő inkább fizikai tevékenységet igényelt. Dr. Baltás Katalin elmagyarázta neki, hogy Dorkát reggel és este sétára kell vinni, esténként kell étkeztetni válogatott kutyaeledellel, és néhány tízezer forinttal mindjárt megelőlegezte a kiadásokat és a fáradságot. Elégedetten váltunk el, dr. Baltás Katalin elrepült Malmőbe vagy Oslóba, én nyugodtan ehettem és ihattam, mint azelőtt, Dominika pedig lelkiismeretesen sétáltatta a Dorka nevű magyar vizslát, és bízvást állíthatom, hogy kutyasétáltatás közben nem űzött semmiféle mellékes tevékenységet, mint más lányok a nyolcadik vagy más rossz hírű kerületben. Kizárólag a kutyával törődött.

Dorka az első két-három éjszakán időnként keservesen felvonított, később azonban beletörődött a megváltozott szituációba, megszerette Dominikát, és ismét csönd volt körülöttem.

Ekkor viszont váratlanul ismét felbukkant Leonyid. Előbb a megszokott udvarias hangon telefonon jelentkezett, azután szokásos elegáns öltözetében személyesen is megjelent, ezúttal számomra eddig ismeretlen fajta vodkát hozott ajándékba, a címkén ciril betűkkel az állt, hogy „Kárpátok gyöngye”, és Leonyid hosszadalmasan elmagyarázta, hogy a kristálytisztán gyöngyöző italt Kárpátalján készítik a legpatinásabb szeszfőzdében, ősi, megbízható technológiával, a minőség garantált, csakis a kiválasztottak juthatnak hozzá. A vodka tényleg jó volt, én azonban gyanakodva hallgattam a szakszerű magyarázatot, Leonyid nem üresben járó típus, tudtam, hogy nem azért jött, hogy a szeszfőzdékről elmélkedjen. Később valóban rátért a lényegre, bár némi kerülővel.

— Maga ugyebár tud gépkocsit vezetni? — kérdezte.

— Természetesen tudok gépkocsit vezetni — mondtam, de óvakodva mindjárt hozzáfűztem: — Jól vezetek, csakhogy utálok vezetni. Általában nem kedvelem a motoros járműveket. Kedvenc közlekedési eszközöm mindig a lovas kocsi volt, és az is marad.

— Kényelmi szempontból azonban bizonyára beül motoros járművekbe is.

— Természetesen. Szívesen utazom autókban, autóbuszon, vonaton, sőt még repülőgépen is, ha nem én vagyok a pilóta.

— Taxizni szokott? — kérdezte mintegy mellékesen Leonyid, de mindjárt éreztem, hogy egyáltalán nem mellékesen kérdezi.

— Mostanában hanyagolom a taxizást — mondtam, és közben próbáltam kitalálni, hogy mit akarhat tőlem, tehát vontatott magyarázkodásba kezdtem.

— Részben anyagi megfontolásból, tudja, a minőségirodalmat továbbra sem becsülik meg kellőképpen, vagyis kevés a pénzem, meg aztán nemrégen kétszer is csúnyán becsaptak. Tudniillik késő éjszakáig kimaradtam, ami egyébként nem jellemző szolid életvitelemre, szóval valamiképpen haza kellett jönnöm, és kétszer egymás után pimaszul magas viteldíjat fizettettek velem. Nem szeretem, ha hülyének néznek.

— Bizonyára magántaxisok voltak.

— Persze. Éjszakánként főleg ők kóvályognak a városban.