Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - ANKÉT - Anton Marec Kikötő a hegyek között (novella)
Anton Marec Látta, hogy nem figyel rá a felesége, hát még egyszer megismételte: — Mondom, annak a kis matróztoknak pokoli nagy szerencséje volt! Az asszony még mindig hallgatott, a gondolatai messzi kalandoztak az erdészlaktól. — Megmutattuk volna neki, mi jár annak, aki bolondítja az asszonyokat, összevissza fecseg nekik mindenfélét. Csakhogy elillant előlünk! Idegesen kopogott ujjaival az asztalon, de az asszonyka erre sem szólalt meg. — Az tetszene őkelmének! Parádékat mutogatni, mindenféle haszontalan- ságról okoskodni és hülyíteni az asszonynépet! Én azért fogadtam föl a brigádba, hogy fákat döntsön, nem pedig az asszonyok ámítására! Az asszonyka erre sem szólt, csak nézte a férjét és magában azt kérdezte: Kivel élek én? Úristen, kivel élek én már ennyi idő óta? Bement a szobába. Kinézett az ablakon. A havazás már elállt, a felhők a Varangyos-tavi-csúcs fölé szálltak. Szinte megdermedt attól, amit látott. Az erdei munkások fából épült szállása, amelynek a mai napig Iván matróz volt az egyetlen lakója, lángokban állt. A magasba csapó lángnyelvek éppen akkor terjedtek át a zsindelytetőre. — Mit csináltatok? — sikoltott fel és szaladt a konyhába. — Mit tettetek, ti állatok?! A férj nem válaszolt. Csak rekedtes hangon felröhögött és a keze ügyében lévő üvegből újabb pohárral öntött magának. Vércse Miklós fordítása Németh Unna: Almaink, 1966, párnák
