Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - HAGYOMÁNY - Gulázsi Aurélia: Az Erdélyi Helikon folyóirat indulásához vezető út (tanulmány)
HAGYOMÁNY tartani és gazdagítani a történelmi rovatot (Régi Erdély) úgy magyarországi írók (Szekfű, Lukinich, Hóman), mint erdélyiek (Biró Vencel, Gyallay Domokos, Antal Áron) bevonásával. Kívánatos, hogy a folyóirat időnként értékes világpolitikai, szociális tanulmányokat hozzon. A fiatal írógeneráció nevelése és megnyerése (.) C)A bizottság által felállított irányvonalakat az írók tudomásul vették, és kérik a szerkesztőt, hogy azokat valósítsák meg.”5 A fenti célkitűzések megvalósítása jegyében működött a folyóirat 1944-ig.6 Évente tíz száma jelent meg, illetve 1941-től tizenkettő, 80-100 oldal terjedelemben. Főszerkesztője kezdettől Bánffy Miklós volt, felelős szerkesztője Kós Károly. A szerkesztők változtak: Áprily Lajos 1928 májusától 1929 augusztus-szeptemberéig, Kuncz Aladár az 1931-es évfolyam augusztus-szeptemberi számáig, Lakatos Imre 1932 januári számáig, majd a lap megszűntéig Kovács László szerkesztette a folyóiratot. Az első szerkesztő beköszöntőjében kiemeli, hogy a folyóirat „áradó program-szólamokkal nem fogadkozik és nem csalogat. Jelzője nem sújtás és nem rikító megkülönböztetés. (.) Erdélyisége világ-figyelő tető, nem szemha- tár-szűkítő provinciálizmus. (.) Az élet szava szeretne lenni, s nem a halálraítélt féllendületé.”7 Kuncz Aladár ugyanilyen európai távlatú volt: „A kisebbség csak politikában kisebbség, irodalmában és műveltségében maga az egyetemesség. Csak az egyetemesség széles látókörében tudja nemzeti értékeit megőrizni és védeni, csak ezen az úton veheti fel az érintkezést többi népek irodalmával.”8 A tiszta irodalmiság eszméje^ szerkesztői munkájában sem torzult, s baloldali írókat is közölt, ha írásaikat művészinek találta. Az önelvű irodalom gondolata, a liberális művelődéspolitika a Nyugat-mozgalom társává tették az Erdélyi Helikont. Kuncz Aladár lényegében ugyanazt az irodalomszemléletet képviselte, mint az „írástudók árulása” ellen hadakozó Babits Mihály. A folyóirat Nyugathoz fűződő kapcsolatára munkámban majd részletesen is kitérek. A harmincas évektől az európaiság szempontja halványodott, az egyetemességbe való kapcsolódás helyét a szigetelmélet foglalta el, a tiszta irodalmiság eszméje egyre inkább elvontabb lett. A folyóirat kezdte elhanyagolni a világirodalom újabb áramlatai között a tájékozódást, erdélyisége „világ-figyelő tetőjéről” lelépve, egyre inkább önmagába zárkózott. Kuncz Aladár halála után egyre inkább kimaradtak a baloldali írók, s meghatározóvá lett a keresztény polgári vonal (Reményik Sándor, Tavaszy Sándor, Makkai Sándor). Az Erdélyi Helikon nemcsak színvonalával jelentett újdonságot az erdélyi irodalomban, hanem új tehetségek elindításával (Dsida Jenő, Karácsony Benő stb.) is. S ha az elvszerű kritika, mint Láng Gusztáv írja10„az Erdélyi Helikon egész élete alatt vágyálom maradt is, e folyóirat hasábjain alakult ki az az erdélyi esszé, mely a magyar esszéírás legjobb hagyományait és kortárs eredményeit követte, az európaiságot, az egyetemes kultúrhumánumot állította mércének a maga irodalma elé.” A folyóirat írói a Helikon írói voltak, így a kritika sem lehetett más, mint a Helikonnak való szolgálat, a Helikonban tömörült írók egymás iránti baráti kézfogása.
