Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - HAGYOMÁNY - Gulázsi Aurélia: Az Erdélyi Helikon folyóirat indulásához vezető út (tanulmány)
HAGYOMÁNY zéséről Kós Károly gondoskodik (.) Bizonyítani akarjuk, hogy lehet és tudunk Erdélyben is és ma is igazi irodalmat megfelelő művészi formában adni.”1^ A húszéves fennállás alatt a Céh sorozatában 166 kötet jelent meg. A 30-as évekig több jelentős mű (Gulácsy Irén: Hamueső, Kós Károly: Varjú-nemzetség, Makkai Sándor: Ágnes, Tabéry Géza: Emlékkönyv, Berde Mária: Földindulás stb.) hagyta el a nyomdát. Korábban kiadó ritkán vállalkozott élő írók szépirodalmi műveinek, különösen regényeik kiadására. Az Erdélyi Szépmíves Céh regényeket is jelentetett meg, sőt kért az íróktól. A Céh volt az első kiadója Kuncz Aladár Fekete Kolostor-ának, Tamási Áron Ábel-ének, sőt vállalta olyan írók műveinek kiadását is, akiknek még nem volt kötetük (Bartalis János, Olosz Lajos). A harmincas évektől kezdve veszített a Céh jelentőségéből, mint Czine Mihály is írja „közönségszervező munkája is megrekedt, az arisztokrácia és a középosztály könyvvásárlására épített. De míg fennállt, száznál is több erdélyi regény kiadását tette lehetővé, s az Erdélyi Helikon című folyóiratot tizenhét éven keresztül megjelentette.”17 Az Erdélyi Szépmíves Céh megalakulása már határozott irányt mutatott az erdélyi írók szabad munkaközössége, az Erdélyi Helikon felé. Amit az erdélyi könyv érdekében a Céh kezdeményezett, a Helikon kiterjesztette az írók, az irodalom és az egész erdélyi kultúra közös érdekeire. 1926. június 17-i keltezésű az a levél, melyet Ligeti Ernő joggal tart „a kisebbségi magyar irodalom legjelentősebb kultúrdokumentumának. Mert ezzel kezdődött az erdélyi irodalom fénykora, és ez volt az alapítólevele az évtizeden keresztül zavartalanul együttmködő szabad írói tömörülésnek.”18 Kemény János Berde Mária, Tabéry Géza, Kuncz Aladár, Kádár Imre kezdeményezésére határozza el, hogy nyaranként egy bensőséges írói csoportosulást szervez marosvécsi kastélyában azzal a céllal, mint írja meghívójában: „Ennek a vécsi találkozónak az volna a célja, hogy irodalmi terveinket, szándékainkat megbeszéljük, és együttes, alapos tanácskozásban mintegy helyzetképet vegyünk fel az erdélyi irodalom mai állapotáról és jövő lehetőségeiről.”1? A marosvécsi kastélyban 1926. július 15—18-ig huszonhét író gyűlt össze: Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Bárd Oszkár, Bartalis János, Berde Mária, Endre Károly, Gulácsy Irén, Gyallay Domokos, Hunyady Sándor, Kacsó Sándor, Kádár Imre, Kós Károly, Kovács Dezső, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Molter Károly, Nagy Dániel, Nyírő József, Olosz Lajos, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó László, Tabéry Géza, Tamási Áron és Tompa László. Ettől kezdve 1944-ig20 minden nyáron összegyűlő, közös dolgaikat megbeszélő írók alkották a Helikon íróközösséget. A nemzeti kultúra, az erdélyi irodalom szolgálatának közös ügye fűzte össze egymással a különböző világnézetű írókat, a szabadelvű, konzervatív Bánffy Miklóst, a reforkonzervatizmust képviselő Makkai Sándort, Reményik Sándort, a liberális nézeteket valló Kuncz Aladárt, a polgári radikális Ligeti Ernőt, Tabéry Gézát, a népi radikális Kós Károlyt, a népi demokratikus elveket hirdető Tamási Áront. A Helikon mentes volt a politikától, ahogy Kemény János is írja: „(.) igyekeztem a napi politika nyomorúságait a vécsi találkozóból kirekeszteni, s annak csupán írói vonatkozásait megbeszélés tárgyává tenni (,) A Helikon célja
