Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - ANKÉT - Duba Gyula: Gyeptéglák alatt a múlt (regényrészlet)
Duba Gyula Az elnök helyett, komor magányát tisztelve, a báró beszél. — Ön Vrbicky úr...? — A főbotanikus csodálkozik, honnan tudja a nevem? Ki ez a pasas, micsoda díszpintyek, épp ezek hiányoztak. — Számítva jóindulatú elnézésére, nyomatékosan megkérem, hogy rövid időre szüntessék be a munkát! — Majd határozottan így folytatja Mittelhauser. — Felolvassuk kiáltványunkat a Városi Béke Pártja nevében., maga Drábik elnök úr olvassa feLJ — Most nincs idő kiáltványokra — véli határozottan a munkálatok parancsnoka —, bizony, uraim, estig be kell fejeznünk a munkálatokat...! — Nagyon sajnálom... és egyben még nyomatékosabban megkérem, hogy azonnal szüntessék be a munkálatokat...! Kiáltványunk nem tűr halasztást...! — Maga megbolondult... starý blázon jeden... — Ideges lett, karjával nyugtalanul kaszál a levegőben, mintha lázálmokat kergetne, kísérleteket hessegetne magától. — Maga teljesen megőrült. Menjenek innen, istenverte bolondok...! — A saját érdekében nyomatékosan figyelmeztetem... — Én is a maga érdekében mondom... — Fenyegetően felordított, kezébe fejszét kap, furkósbotként tartja, mellyel ütni készül, de nem tudja, hová sújtson előbb. — Teszek a kiáltványukra, tűnjenek innen szaros szószátyárok...! — Hát jó... — Mittelhauser változatlanul nyugodt és békés —, nagyon sajnálom, Vrbicky úr... Magára vessen, ha súlyosan csalódnia kell... excuze, kolléga — tette hozzá barátságosan. — Hermina, a telefont! — Kezét nyújtotta s Vrbickynek hátat fordítva tárcsáz. Néhány szót, rövid mondatot mond a mobiltelefonba, mintha megbeszélt utasításokat adna. A dagadt kamošnak mobiltelefonja van, füttyent elismerően Pažitko. A városban még kevés a maroktelefon. Vrbicky zavartan várakozik, összehúzott szemmel figyel, egyszerre nyugtalan lesz, maga sem tudja, mitől?! A báró pedig zsebre vágja a lapos készüléket, és abban a pillanatban leáll a nagy villanyfűrész. — Szakra... áramszünet, főnök! ... kiáltja a fűrész kezelője —, kikapcsolták az áramot...! Vrbicky megnémul, hitetlenkedve bámul, elvörösödik és indulatosan szitkozódik. — Szakra... még ez is, s éppen most...! Boha mu... Alig mondja ki, a következő pillanatban elhallgatnak a motoros fűrészek. A benzinmotorok bedöglenek. Ugyanabban a másodpercben, egyszerre hallgatnak el, mintha váratlan impulzusra, titkos parancsra tennék. Hiába rángatják a munkások az indítózsinórokat, a motorok nem gyulladnak be, üresen pöfögnek, egészen halvány kék füstöt fújnak, bágyadt köpködésüket nem követi robbanás. Nyilvánvalóan a gyújtásuk nem működik. Aztán a Tatra darukocsi dízelmotorja köp sötét füstpamacsokat, sűrű barna füstfelhőt bocsát a levegőbe, és néhány hörgés után leáll. A sofőr újra indítja, ám hiába, nem gyullad be a motor. S vele szinte azonnal a létrakocsi motorja is bedöglik, a félig behúzott létra a levegőben marad, bénán inog és hajladozik. A térre egy pillanatra nagy csend ereszkedik. Általános döbbenet és tanácstalanság, Pažitkóék a szájukat tátják. Vrbicky tétován az órájára néz, mennyi időt
