Irodalmi Szemle, 2000

2000/1-2 - ANKÉT - Duba Gyula: Gyeptéglák alatt a múlt (regényrészlet)

Gyeptéglák alatt a múlt

mint ősz elején az üres gólyafészek, miután lakói elhagyták. Vagy inkább darázsfészek, zömök sötét boly, melyben vérszomjas ördögök lesik az alkalmas pillanatot, hogy kirajozzanak és halálra csípjék az ellenséget? Mintha kedélyes népünnepély zajlana, vidám mulatság, borzongató, s mégsem félelmetes, akárki meglátja, jó vége lesz! Valóban meggondolja magát a fiatal Pazitko. Amikor rövid nyelű csákánnyal a kezében a roma nemzetiségű tűzoltó már a létra közepén jár, a kamasz gyors elhatározással, majomügyesen átmászik a létrára, a csúcsára, és szaporán aláereszkedik. A létra második harmadán találkoznak, tűzoltó fel, Pazitko le, lépj a fejére Pazitko!, rúgd fültövön, kamos! A sisakos polgártárs azonban nagyot suhint csákányával a magasban, félelmetesen szeli az éles-hegyes szerszám a levegőt. Pazitko megjuhászítja, óvatosságra inti. Mindketten lefelé indulnak és békésen földet érnek. Ha a fiam lennél, morogja a cigány, ellátnám a bajod, gádzsó! Ó, az ilyen morgolódás mit sem ér. A járdán a lányok rajongva ölelgetik Pazitkót. Édes voltál, Karolko, ahogy ott fenn kuporogtál, hát nem féltél?! Mitől féltem volna, szól az ifjú ellenálló, nekünk van igazunk! Az igazságért harcolni kockázatot jelent. Klassz voltál, Karesz!, dorombolnak és hízelegnek, simogatásra váró kismacskák. Mulatságos ellentmondások, apró emberi kicsinyességek közt tűnik el a múlt, játékszeru berzenkedések követik pusztulását, annyi évszázad elmúltán gyermeteg örömök kísérik a mocsári tölgy méltatlan végét.

A dolgok könnyebb része megtörtént. Most a neheze következik. A valódi dráma, a lényeg! Az oldalágak lecsonkolásával és részleges megsemmisítésével kitisztul és előtérbe lép a valódi probléma. A hatalmas törzs megsemmisítése, jó lenne most egy fanyűvő óriás! A többtonnás lényeg, hárman sem fogják át a kerületét, és úgy tűnik fel, a csúcsa az égbe ér. Döbbenetesen göcsörtös, szinte barbár módon durva monumentum, toronymagas sötét menhír (faragatlan kőoszlop — szerk.), nagy kerek sebektől szenvedő, gigászi kopjafa. Dél múlt. Körben a gyepet, a földet, a járdát szürkésvörös forgácsok özöne és világossárga fűrészpor fedi, csontszínű, összetaposott törmelék. A teherautó elszállítja a felfűrészelt rönköket, ágakat.

Mintha szokványos városrendezési munka lenne. Gondterhelt azonban másképp látná... bizony egészen másképp nézné az eseményeket. Mindenekelőtt így gondolná magában: ez a döbbenetes monstrum tavaly még irdatlan zöld kazal benyomását keltette és egykor látta Drabicius Nicolaust és Szelepcsényi Györgyöt! (Nem Jenőt!) Majd tovább folytatná a gondolatsort, képzeletében elmúlt korok és régi idők emlékei váltanák egymást, lassú filmként peregnének szokatlan képsorok. Királyok bevonulásának hangulata és nyilvános kivégzések részletei elevenednének meg, a felkoncolt „titkos husziták” tetemeit éppen felhozzák a huszita ház pincéjéből, majd a város utcáin peckesen sétálnak Betlen Gábor katonái, a Zöld házban mulatnak és evangélikus istentiszteleten vesznek részt a jezsuiták templomában. Egy királyi látogatás alkalmával a kíséret tagjaként vendégeskedik Esterházy István gróf Fő téri palotájában a Sasfiók. A Ferencesek terén sétálva megcsodálja a mocsári tölgyet, híres apja jut eszébe és összeveti a két óriást, Napóleont, aki leigázta fél Európát és a faóriást, mely látta a város évszázadait. Zöldfa utcai lakásából erre vezetik Haynauhoz kihallgatásra Rázga Pált, a német evangélikus egyház